A Memphis vergődik, mindenki megelőzi

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.04.11. 23:34
Címkék
A Memphis 112–100-ra kikapott a Sacramentótól, ezzel eldőlt, hogy az idény végén a Grizzliesé lesz a liga legroszszabb mutatója. A jövőkép viszont sokkal derűsebb.

Egy nappal azután, hogy a Dallas Mavericks bebiztosította első helyét a liga összesített táblázatán, a Memphis Grizzlies ugyanezt tette a tabella másik végén. A Mississippi-parti együttes hazai pályán 112–100-ra kikapott a Sacramentótól, és már nincs esélye rá, hogy bárkit is utolérjen. Három meccsel az alapszakasz vége előtt 60 vereségnél jár, azaz először van olyan rossz idénye, mint amilyeneket a 2001-es költözése előtt, Vancouverben produkált. A Grizzlies sikeres szezonját Pau Gasolnak, a világbajnoki elődöntőben elszenvedett bokasérülése már az idény kezdete előtt kilátástalanná tette. A spanyol nélkül harmatgyengén szerepelt, és Gasol visszatérése után sem volt olyan erős, mint az előző három idényben.

A Memphis zsinórban háromszor jutott be a rájátszásba, de mindegyik alkalommal a nagy nyugati hármas egyikét kapta ellenfélnek az első körben, és a San Antonio, a Phoenix és a Dallas ellen is 0–4-gyel búcsúzott el. Az NBA történetének leghosszabb playoffbeli vereségsorozatát magáénak tudó Grizzlies éppen az utolsó helyének köszönhetően kap lehetőséget arra, hogy a következő szezonban feltámadjon.

Amerikában nem esnek ki az utolsók, ugyanis a liga sanszot ad nekik a javításra. Sereghajtóként a Grizzliesnek van a legnagyobb esélye, hogy elsőként válasszon a nyári drafton, és mivel két roppant ígéretes tehetség vágyik az NBA-be (a center Greg Oden és a hátvéd-csatár Kevin Durant, utóbbiról ezen az oldalon külön is olvashatnak), jelentős erősítést jelenthet az új szerzemény.

Gasol mellett Rudy Gay, Hakim Warrick, Tarence Kinsey és Dahtany Jones is nagy ígéretnek számít, és a drafton választott kitűnőség, plusz néhány veterán eléggé feldobhatja a Grizzliest ahhoz, hogy a következő idény legtöbbet fejlődő csapatává váljon.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
33 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
37 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
52 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
56 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
58 perce

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik