Nem elég tehetségesnek lenni

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2007.04.02. 10:34
Címkék

Noha Bölöni László neve a múlt év őszén többször is felvetődött szövetségi kapitányként, az 53 éves szakember egyelőre mégsem dolgozik a honi futballban, és nagy a csend körülötte. Nincs csapata. Mi ennek az oka? – Mert nem kapkodok, jót tesz a feltöltődés, hogyha keres egy csapat, amelynek komoly szándékai vannak velem, megfelelő alapokról tárgyaljak, s hogy tudásommal, felkészültségemmel segíthessek az együttesen. Magyar csapat szóba sem jöhet? Ezt nem mondtam, mert bár Kisteleki István MLSZ-elnökkel csupán informális tárgyalásokat folytattam, amelyet aztán nem követtek további megbeszélések, ennek ellenére nem mondtam le arról, hogy egyszer Magyarországon dolgozzak. Mit szól a felcsúti akadémiához? Meghívtak a Puskás Ferencakadémia megnyitójára, és ezt örömmel elfogadtam, mert magam is azon szakemberek közé tartozom, akik támogatják az ehhez hasonló futballiskolák működését. Nem akarok ünneprontó lenni, de elmondom, kicsit megkésettnek tartom a magyarországi kezdeményezéseket, hiszen Európában ezen a téren is előbbre tartanak. Mit gondol, ezekből a kis műhelyekből milyen labdarúgók kerülhetnek ki? Mindenhol vannak tehetséges fiatalok, de ez önmagában kevés. Megfelelő, hozzáértő szakemberek kellenek a gyermekek neveléséhez, sőt olyan miliőt kell teremteni a gyermekek számára, amely vonzóvá teszi számukra a futballt.

Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
2 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
3 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
3 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
4 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
4 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik