„Úristen! Csak szép álom ez!”

Rövidke hír jelent meg két hete lapunkban. Néhány sorban tudattuk a világgal, hogy Bognár Zsolt Messinába utazik próbajátékra. Aki elolvasta, talán egy pillanatra felkapta a fejét, hogy aztán nagy valószínűséggel legyintsen, mondván, újabb sikertelen próbálkozás. És volt ebben igazság, hiszen játékosaink többet utaznak keresztül-kasul a világban, mint Benyovszky Móric, próbajáték itt, tesztedzés ott, és a vége általában ugyanaz – itthon folytatják. Aztán eltelt két hét, és jött az újabb hír, Bognár Zsoltot szerződteti a Messina. Ez már valóban kisebbfajta szenzációnak számított, hiszen magyar futballista – néhány fiatalt, Filkor Attilát (Internazionale), Koman Vladimirt (Sampdoria) leszámítva – réges-régen került Itáliába. Persze még sokan emlékeznek a Leccében kulcsszerepet betöltő Vincze Istvánra vagy Détári Lajos három olasz klubban (Ancona, Bologna, Genoa) eltöltött időszakára. Őket követheti most a 27 esztendős Bognár Zsolt, aki, valljuk meg, nem tartozott a hazai sztárok közé. Sohasem szerepelt a válogatottban, és bár remek átlagteljesítménnyel büszkélkedhetett, egyszer sem kapott főszerepet idehaza.

NEM A FRADI, A MAGYAR NŐK JELENTIK A TÉMÁT... A Ferencvárosnál lejárt a szerződése, próbálkozott Angliában is, de a Messinában eltöltött két hét hozta meg az igazi fordulatot az életében és pályafutásában. Vasárnap délután menedzserei társaságában értük utol, amint Róma felé autózott, hogy

az Olimpiai Stadionban tekintse meg a Lazio–Torino mérkőzést. – Beszél olaszul? – Még nem – mondta vidáman a 27 esztendős jobb oldali védő. – Angolul megértetem magam. Kész szerencse, hogy Aldo Dolcetti, a Honvéd korábbi edzője már egészen jól elboldogul magyarul, így ő tolmácsol, és segít nekem. De azon leszek, hogy minél hamarabb elsajátítsam ezt a gyönyörű nyelvet. – Ezek szerint hosszú távra rendezkedik be Olaszországban? – Ha rajtam múlik, itt leszek évekig. Egyelőre fél plusz két évre szóló szerződést írok alá, és bízom benne, hogy ez csak a kezdet. Huszonhét éves vagyok, jó lenne hosszú távra letelepedni itt. – Mindez csak azon múlik, hogyan futballozik. – Tudom. Óriási lehetőséget kaptam a sorstól. Még most is azt mondom: úristen, csak szép álom ez, csípjenek meg, hogy f e l é b r e d j e k ! Amikor a mened z s e r e m , V ö r ö s b a r a n y i József szólt, hogy Messinába mehetek próbajátékra, úgy voltam vele, ez jól hangzik, vesztenivalóm úgy sincs. Kimegyek, és megpróbálom. De azt is szeretném rögtön hozzátenni, hogy azért ez nem a Milan, az Inter vagy a Juventus. Nem volt bennem tehát semmiféle félelem vagy kisebbrendűségi érzés, amikor beléptem az öltözőbe. – Hogyan fogadták? Egyáltalán tudták, honnan jött? – Azt rögtön kérdezték, hogy honnan jöttem, és amikor mondtam, hogy Budapestről, a Ferencvárosból, akkor a csapattársaim hátba veregettek, és jelezték, hogy nagyon is ismerik a klubot. De őszintén szólva, nem a Fradiról vagy a futballról kérdeztek, hanem a magyar nőkről.

két hét alatt csak a futballra koncentrálni. Milyenek voltak az edzések? – Ezt sokan és sokszor elmondták már előttem: itt minden edzés olyan, mint egy meccs. Ha egymás között játszunk, ugyanúgy odavágnak, becsúsznak, sőt rácsúsznak az emberre, mintha sok pénzért, bajnoki pontokért zajlana mindez. Pontosan tudják, ha nem teljesítenek, kimaradhatnak, és vége a karrierjüknek. Az egyik tréningen például csaknem összeverekedtek a csapattársaim. Az egyik talán kissé keményebben próbált szerelni, a másik pedig zokon vette ezt, de a gyakorlás végén újra szent volt a béke.

ILYEN AZ OLASZOS EDZÉS: KEMÉNYKEDÉS, ÜVÖLTÉS – Kérdezném is, hogy itthon miért nem lehet ugyanezt csinálni az edzéseken? Ki vagy mi akadályozza meg a magyar futballistát, hogy ne szakadjon meg a tréningeken?

– Ez jó kérdés. Nem tudnék rá válaszolni. Az biztos, hogy itthon átéltem már olyat is, hogy az edző üvöltött, követelt, maximalista volt, a játékosok éppen ezért nem szerették, és inkább megbuktatták. Ismerős történet, ugye? – Ön ugyebár Győrből került a Ferencvároshoz, ahol még bajnoki címet is ünnepelhetett. – Győri nevelés vagyok, de gyerekként megfordultam a Haladásban is. Az ETO-ban lettem NB I-es futballista, még 1998ban. A Ferencváros kétezer-kettőben szerződtetett, és a zöld-fehérekkel egy bajnoki címet és két Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhettem. Büszke vagyok rá, hogy a Fradihoz tartoztam. – Ez a múltja, de a jövője, ami igazán fontos: mit gondol, mennyi esélye van arra, hogy a Messinában játsszon, és ne csak a keret utolsó tagja legyen? – Nézze, számomra sokat je

lent, hogy a csapattársak barátságosan fogadtak, és ahogy hallottam, jó véleménnyel vannak rólam. Ugyanez elmondható az edzőmről is, aki biztatott, hogy tizenhat meccs van hátra a bajnokságból, és nekem igenis be kell verekednem magam a kezdő tizenegybe.

A MEZÉT A SZÁMMISZTIKA SEGÍTSÉGÉVEL VÁLASZTOTTA – Hát ez az! Kezdő lehet? – Nem lesz könnyű, mert van egy huszonnégy és egy harmincesztendős olasz riválisom, és a Messina olykor három, olykor négy védővel játszik. Bevallom, már ábrándoztam arról, hogy a következő fordulóban otthon, a Siena ellen pályára léphetek a Messinában. Egyébként megnéztem a sorsolást, és a nagy csapatok, az Inter, a Milan, a Roma, a Lazio és a Fiorentina a hajrában következnek. Fantasztikus élmény lesz játszani a világsztárok ellen.

– Azt tudja már, hanyas számú mezt kapja? – Nem akartam a véletlenre bízni, ezért megkértem barátomat, Tőzsér Dánielt, hogy szóljon az édesanyjának, aki számmisztikával foglalkozik. Ő javasolta nekem, hogy hozzám a tizenhármas, a huszonhetes és a huszonnyolcas illik. Alighanem az utóbbit választom. – Milyen körülmények fogadták Messinában? – Tavasszal szállodában lakom majd, néha itt lesz velem a menyasszonyom is. Az edzések a régi stadionban vannak, a csapat pedig az ultramodern, gyönyörű új arénában játszik, rendszeresen húszezer néző előtt. Ebben a futballszentélyben szeretnék majd olyan teljesítményt nyújtani, hogy otthon is felfigyeljenek rám. Szeretnék válogatott lenni. Talán itt bebizonyíthatom, hogy huszonhét évesen nem vagyok öreg…