Csak hullt a triplazápor

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2007.03.22. 11:08
Címkék
Kitűnő mérkőzésen a triplákat kiválóan dobó, remekül küzdő BSE megérdemelten győzte le a listavezetőt.

A BSE átmentette a Szolnok elleni dobóformáját, és már az elején elkezdte gyártani a triplákat. Akkor nincs baj, ha ezek a távoli dobások bemennek, s ezúttal bátran vállalkozhattak ilyen kísérletekre a hazaiak, mert olykor lehetetlen ívben is bementek a kinti próbálkozások. El is húzott a legelején Farkas Sándor csapata, akkor tudott zárkózni a Sopron, amikor elkezdtek fegyelmezetten védekezni a zöld mezesek.

Annyira bekeményített a listavezető, hogy az első negyed vége felé először Farkas Sándor reklamált a bíróknál, majd a klubelnök Kuszbel Ferenc is lesétált a zsűriasztalhoz, és azt mondta Benczur Lajos ellenőrnek: „Ha így folytatják a bírók, azonnali hatállyal abbahagyjuk.”

Nem hagyták abba. Szerencsére. Egészen élvezetes lett a mérkőzés, a szép mozzanatokból mindkét oldalon kivették részüket a játékosok. Feltűnt Eördögh Edit játékkedve, aki óriási elánnal, magát nem kímélve vetette magát a küzdelembe. Pedig a magyar mezőny egyik legcsinosabb kosarasnője alig néhány hónapja egészséges kisgyermeknek adott életet. A másik oldalon is akadt egy játékos, akinek mostanában az anyaszerep a legfontosabb az életében. A szünetben búcsúztatták a hazaiak Hagara Zsuzsát, aki júliusra várja kisbabáját, s aki láthatólag boldogan beszélgetett a palánk mögött Németh Ágnessel, a BSE legendájával, aki saját bevallása szerint két éve nem járt a Városmajorban.

A harmadik szakaszban roppant taktikusan kezdtek a budapestiek, és a negyed végére úgy tűnt, el is dönthetik a találkozó sorsát. Ekkor az is bebizonyosodott, talán érdemes volt az elnöknek lesétálnia a zsűrihez: egyre többször szólt a bírói síp, gyűltek a személyi hibák, elsősorban a vendégoldalon. Ebben az időszakban aki öltönyben ült a listavezető kispadján, többször is egy emberként ugrott fel reklamálni a bíróknál.

A soproni játékosok azonban a pályán a játékra figyeltek a negyed végén, és pillanatok alatt tíz pontot faragtak a BSE előnyéből, sőt! A feljavuló Albena Branzova és Honti Kata találataival felzárkóztak, majd Ivana Matovics révén vezettek is.

Fáradni látszottak a végig hét emberrel játszó hazaiak, akik a hajrában azt is bizonyították: helyén van a szívük. Az egész meccset fáradhatatlanul végigrobotoló Kosjár Katalin, Djelmis Angéla és Violeta Vukovics, a végén sorsdöntő büntetőket értékesítő Fűrész Diána és Papp Krisztina révén a maguk javára döntötték el a találkozót, hallatlanul izgalmassá téve az alapszakasz hajráját a fej fej mellett menetelő Sopron, Pécs, Szeged hármas között.

Legfrissebb hírek

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
1 perce

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
25 perce

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
57 perce

A hónap utánpótlásedzője: szeptember jelöltjei

Utánpótlássport
59 perce

Tenisz: a címvédő olasz páros vár Stollárékra a pekingi döntőben

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
1 órája

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik