Sima Sevilla-továbbjutás

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.03.21. 11:09
Címkék

Harminchárom perc az élet – gondolták a Betis játékosai a városi rivális Sevilla elleni „csonka mérkőzés” előtt. A két együttes alig valamivel több mint fél órára újból összetalálkozott kedd este, hogy kiderüljön, ami február 28-án nem dőlt el (a Sevilla mesterét, Juande Ramost a vendéggólnál örömtánca közben egy flakonnal fejbe dobták, így félbeszakadt a visszavágó): vagyis melyik csapat harcolja ki végre a továbbjutást a Spanyol Kupa elődöntőjébe.

A Sevilla készülhetett nyugodtabban: a korábbi vizespalackos incidenst megelőzően Frédéric Kanouté tett arról, hogy a vendégek egygólos előnnyel várják a háralévő játékidő lejátszását, a szövetség szankcióinak megfelelően semleges pályán, nézők nélkül.

A Betis mesterének juthatott a fejtörés (míg korábban kollégájának csak a fejfájás): a továbbjutás kiharcolásához csapatának fel kellett volna vállalnia a totális támadófutballt. Luis Fernandez tanítványai azonban képtelenek voltak ellenfelükön felülkerekedni, hiszen idejük sem volt bemelegedni. A jó formában játszó Sevilla esélyt sem adott riválisának, s megérdemelten lépett tovább. Úgy hírlik, a Betisszurkolók együttesük kiesését még valahogy el tudják nyelni, ám azt nagyon nehezen viselnék, ha a nagy rivális Sevilla megnyerné a bajnokságot…

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
10 perce

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
28 perce

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
37 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
39 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
39 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
52 perce

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
1 órája

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik