Molnár Tamás több mint tíz esztendeje bírja a gyűrődést a válogatottban, miközben sorra jönnek-mennek körülötte a centertársak. Ha csak Athénig megyünk vissza, a Benedekféle korosztályt képviselő Varga I Zsolt, később Bárány Attila, Varga II Zsolt tűnt fel mellette, majd Steinmetz Ádám, aki most nem szerepel Melbourneben. A Domino centere tehát keményen tartja magát, szinte lehetetlen elképzelni nélküle a válogatottat. Rutinja, ravaszsága, érzéke a pszichikai harchoz (is) nélkülözhetetlen a világbajnoki aranyéremre törő együttes játékából.
Ha teljesen hétköznapi figura lenne, nem biztos, hogy eddig vitte volna. Így is éppen eleget szenvedett. Az 1997-es Világkupán például csak a bronzmeccsen kapott öt percet, mert közvetlenül a rajt előtt ellőtték a hüvelykujját az olaszok elleni kétkapuzáson. A 2003-as Európa-bajnokság ideje alatt elhunyt az édesapja, ő viszont a leghosszabb időt a medencében töltve küzdött, harcolt. Hát ki lehet hagyni őt!?
A bírók gyakran kipécézik, sokszor sújtják kontrafaulttal, de ő képes alkalmazkodni. Azon munkálkodik, hogy a hátramaradó időben több hasznot hajtson a csapatnak. A mozgékony centerek közé tartozik, klubjában, a Dominóban gyakran húzódik ki kapásszélre. Gólerősségére jellemző, hogy a montreali világbajnokságon kilenc találattal a harmadik legeredményesebb magyar pólós volt, a tavalyi belgrádi kontinensviadalon is a legtöbb találatot (hatot öt meccsen) szerezte a három magyar középcsatár közül.