Hegymászás: magyar alpinisták az Antarktisz csúcsán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.29. 01:41
Címkék
Sikeresen feljutott a Déli-sarkvidék legmagasabb, Mount Winson nevű 4897 méter magas csúcsára Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán a Sportpiac Magazin értesülése szerint.
A helyi idő szerint pénteken este elért csúcshódítás után mindketten jól vannak, az I. alaptáborban tartózkodnak, és várják a repülőt visszafelé.A páros, amely január elején indult el az Antarktiszra, már nem ismeretlen a magyar közvélemény előtt: 2005 elején Kovalcsikné Bátori Krisztina és Ács Zoltán, az ismert magashegy-mászó első magyarokként hódították meg a Déli-sarkot. A Mount Vinson egyike a Föld legmagasabb csúcsainak, egyben az Antarktisz legmagasabb pontja: 4897 méterrel a tengerszint felett van. A világ hét legmagasabb hegycsúcsa többek között a Mount Everest (Ázsia), a Kilimandzsáró (Afrika), a Mount Kosciuszko (Ausztrália), az Elbrusz (Európa), a Mount McKinley (Észak-Amerika), az Aconcagua (Dél-Amerika), valamint a már említett Mount Vinson.A 21 kilométer hosszú, 13 kilométer széles hegycsúcs létezéséről 1957-ig semmit sem tudtak, első ízben 1966-ban sikerült feljutni rá.Nevét a hegy az Egyesült Államok Georgia szövetségi államának egyik kormányzójáról, bizonyos Carl Vinsonról kapta, aki rengeteget tett az antarktiszi tudományos kutatások érdekében.Az idei sikeres csúcsmászás egyben előkészülete volt a következő Mount Everest expedíciónak.
Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
4 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
5 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
5 órája
Ezek is érdekelhetik