Stéphane Peterhansel nem gép, csak egy ember

– Mi az első élménye a Dakar-raliról?
– Húszéves voltam, és néztem a televízióban Hubert Auriol és Cyril Neveu késhegyre menő csatáját – kezdte Stéphane Peterhansel. – Izgalmas volt, gyönyörű tájakon versenyeztek, de számomra akkor még csak álom volt, hogy részt vehessek a versenyen.

– Alig néhány évnek kellett eltelnie, hogy sikerüljön.
– Igen, nagyon szerencsés voltam. Huszonhárom évesen a gyári Yamaha-csapat tagjaként már én is ott voltam a rajtnál. Akkor már francia enduróbajnok voltam, és a többi terepmotoros szakágat is kipróbáltam: a motokrosszt, a szupermotót, mindent.

– Mi volt a legnagyobb meglepetés az első versenyen?
– Az, hogy csapattársam, aki háromszoros motokrosszbajnok volt, hatalmasat esett, és össze-vissza törte magát. És mindez a harmadik napon, amikor még semmit sem tudtam Afrikáról. De láttam őt, és hamar megértettem a verseny lényegét.

Megfordult a fejemben, hogy rögtön befejezem az egészet, de azt nagyon nagy kudarcként éltem volna meg. Így aztán folytattam, de attól a pillanattól kezdve nagyon vigyáztam magamra. Azóta is, akárhányszor elrajtolok egy szakaszon, végiggondolom magamban, hogy persze, jó dolog versenyezni, de az élet a legfontosabb.