New Orleans lázban ég

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.01.13. 01:21
Címkék
A hét végén már a főcsoport-elődöntőkkel folytatódik az NFL rájátszása.
A legérdekesebbnek a szombati első mérkőzés, az Indianapolis Colts és a Baltimore Ravens összecsapása ígérkezik, amelyen a liga legjobb irányítója, Peyton Manning és társai próbálják majd meg szétzilálni az NFL legjobb védelmét. Nehéz dolguk lesz: a Ravens meccsenkénti átlagban mindössze 12.6 pontot engedélyezett ellenfeleinek az alapszakaszban.

Az AFC másik elődöntőjében, az utóbbi öt bajnoki címből hármat bezsebelő New England Patriots az idény legértékesebb játékosa, az idén touchdownrekordot döntő futó, LaDaininan Tomlinson vezette alapszakaszgyőztes, a San Diego Chargers otthonába látogat.

Az NFC-ben az idény meglepetéscsapata, a 2005-ös 3–13-as mérleg után talpra álló New Orleans Saints hazai pályán fennállása második playoff-győzelmére készül a sérülésektől tizedelt Philadelphia Eagles ellen. A másfél éve a Katrina hurrikán által félig lerombolt városban az utóbbi hónapok sikereinek hatására hihetetlen rajongás övezi a futballcsapatot, azaz: fantasztikus lesz a hangulat a Superdome-ban.

A már az előző körből is csak botrányos szerencsével továbbjutó Seattle Seahawksnak meg kell majd szenvednie a mostanában leginkább Rex Grossman irányító ügyetlenkedéséről híres Chicago Bears otthonában.
Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés, észak-amerikai döntő lesz a női hoki-vb-n

Jégkorong
11 perce

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 perce

Nagy verésbe szaladt bele az anyagi gondokkal küzdő Szolnoki MÁV az NB III-ban

Labdarúgó NB II
34 perce

Férfi kézi NB I: hatgólos hátrányból mentett pontot az Eger

Kézilabda
42 perce

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
56 perce

Marozsán Fábián: Továbbra is keményen dolgozunk, de szerintem jó úton haladunk

Tenisz
1 órája

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Paksi FC–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik