„Öcsi bácsit nem feledem el”

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.12.10. 01:04
Címkék
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
EPA
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
EPA
Grzegorz Lato is elérzékenyült, amikor Puskás Ferencrôl beszélhetett
A szombati budapesti gyászszertartásra eljött a Lengyel Labdarúgó-szövetség küldöttsége is: az elnök, Michal Listkiewicz mellett három korábbi válogatott játékos, Roman Korynt, Grzegorz Lato és Edmund Zientara vett személyes búcsút a sportág magyar legendájától. A hetvenes-nyolvanas évek kétszeres vb-bronzérmes csatársztárja, Grzegorz Lato személyes élménnyel kezdte lapunknak adott interjúját.

– A Stal Mielec játékosa voltam a hetvenes években, amikor egyszer meghívott a Real Madrid – mondta Grzegorz Lato, aki sikerekben oly gazdag pályafutása során olimpiai bajnoki címet is szerzett 1972-ben, a müncheni döntőben éppen a magyar válogatott volt az ellenfél. –Természetesen nagy örömmel mentem Madridba. Puskás Ferenc akkoriban a klub nagyköveteként ténykedett, és boldog voltam, hogy találkoztam vele. Csodálatos ember volt, és Öcsi bácsit nem feledem el soha. A nagy csapatoknál számos példát látunk arra, hogy a korábbi klasszisok fontos szerepet játszanak a klubok életében, elég, ha a Manchester United utazó képviselőjét, Bobby Charltont említem, aki még ma is mindig az utódokkal tart. Ilyen volt annak idején a Realnál Puskás Ferenc is. Sajnos napjainkban a kelet-európai együttesek ritkán foglalkoztatják a múlt nagyjait, pedig jó ötletnek tartanám.

– Puskás Ferenchez hasonlóan ön is kiváló csatár volt, mindketten hihetetlen magasságig jutottak. Volt-e, van-e titka a kapu előtti „teljesítménynek”?
– Nem tudnék ilyet mondani, de én nem is tartoztam a klasszisok közé. Csak véletlenül voltam eredményes… A Puskás Ferenc nevével fémjelzett válogatott tagjai annak idején elképesztően jól futballoztak, kiválóan működött a csapatmunkájuk, és számos különleges klasszis volt tagja a csapatnak.

– Magyarország és Lengyelország is vetélkedik a 2012-es Európa-bajnokság rendezéséért. Miként látja az esélyeket?
– Sokat jelentene a lengyel labdarúgásnak, ha elnyerné a rendezést, de ehhez lenne még min változtatni. Fontos feladatnak tartom, hogy stadionjainkból végre eltűnjenek a huligánok, mert akkor jelentősen növekedne a nézőszám, és ismét a szép futball kerülne előtérbe – úgy, mint régen. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik