Ha Isten elaludt, akkor nem láthatta a csodát

Puskás Ferenc állítólag alaposan megszenvedte, hogy 39 esztendősen abba kellett hagynia a játékot. Illetve dehogy állítólag, biztosan.

„Öcsit nagyon megviselte, hogy nem futballozhat. Ez nehéz időszak volt az életében. Nem azt mondom, hogy kimaradozott, vagy túlságosan sokat ivott volna akkoriban, de azt igen, hogy nem találta a helyét… Ekkor kezdett el hízni is, nagy trauma volt ez neki” – olvasható felesége őszinte vallomása Szöllősi György Puskás című könyvében.

Talán Bözsi néni örült a legjobban, amikor befutott a másodosztályú Club Deportivo Alavés ajánlata. Noha a spanyol szabályok szerint edzői papír nélkül senki sem ülhetett volna le a padra, Panchóval – hiszen arrafelé mindenki így ismerte – kivételt tettek: ő a szükséges engedélyek nélkül is átvehette a csapat irányítását. Más kérdés, hogy a feljegyzések szerint a szakvezető nem lelte sok örömét a munkában. Haszna viszont volt: Puskás Ferenc elkezdte a kétéves edzői kurzust. Igaz, a tanfolyam látogatását egy időre kénytelen volt felfüggeszteni: Amerikába hívták, és ment is – Kanadába. Az egyezség ugyanis a San Francisco Golden Gate Gales vezetőivel köttetett meg, csakhogy időközben a tulajdonos – a nagyobb bevétel reményében – Vancouverbe telepítette át a klubot. Edzői pályafutása eme állomására sok szót nem érdemes vesztegetni, hiszen hamar kiderült, hogy Kanadában sincs kolbászból a focipályát övező kerítés…

A Panathinaikosz hívása már Madridban érte Öcsi bácsit. A görög aranyérmes éppen edzőt keresett (az első helyezett gárdát összehozó Lakisz Petropuloszt szövetségi kapitánnyá léptették elő), s a klub elnöke úgy gondolta, hogy a Real korábbi sztárjánál, José Santamaríánál jobban senki sem irányíthatná a zöld-fehéreket. Csakhogy a híresség kikosarazta az elöljárót, aki következő lépésben Puskás Ferenccel próbálkozott. Az újabb feladatra vágyó edzőnek csupán egy kikötése akadt: legyen bajnok az együttes. Mivel ezt Lakisz Petropulosz már elintézte, 1970. június 2-án alá is írták a szerződést.

A „Pana” stadionjában éppen azelőtt szerelték fel az új világítótesteket, hogy Öcsi bácsi megérkezett volna. De nem a sporttelep, hanem az egylet került reflektorfénybe, amikor 1970. szeptember 16-án megkezdte menetelését a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. A Puskás-csapat feltartóztathatatlannak bizonyult, erről a legtöbbet a Jeunesse d’Esch, a Slovan Bratislava, az Everton és az első körben az Újpestet búcsúztató Crvena zvezda labdarúgói tudnának mesélni. A belgrádiak még ma is könnyes szemekkel emlegetik, hogy az elődöntő első felvonásában 4–1-re verték meg a Panathinaikoszt, hogy aztán a visszavágón beleszaladjanak egy 3–0-s vereségbe. Athénban ellenben mosolyogva regélnek arról, hogy a csodában bízó Puskás Ferenc így nyilatkozott a második meccs előtt: „Ha az Isten másfél órára elalszik, van esélyünk.”

Nos, ha a Teremtő elszenderült kilencven percre, bánhatja, hogy nem látta azt a találkozót…

A legendás 10-es 1971. június 2-án (esztendővel később, hogy elkötelezte magát a görögökhöz) visszatért a Wembleybe. Ott, ahol 18 éve futballistaként mindenkit lenyűgözött, edzőként majdnem a csúcsra jutott. Majdnem, hiszen a BEK-finálé a Johan Cruyff vezérelte Ajax 2–0-s sikerét hozta. Mondják, a magyar szakvezető nemcsak kiváló, hanem igazán összetartó együttest kovácsolt össze, s ez teljes mértékben hihető: amikor három évtizeddel a zöldek legnagyobb dicsőségeként emlegetett döntő után gálamérkőzést vívtak a londoni hősök, a Panathinaikosz ugyanazzal a tizeneggyel kezdett, mint amellyel a Wembleyben.

Mimisz Domazoszék „revánsot vettek”, nyertek 1–0-ra, de a legnagyobb tapsot nem egy görög, és még csak nem is egy holland labdarúgó kapta, hanem egy idősödő magyar úr… ---- Schmitt Pál, a kegyeleti bizottság elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy Puskás Ferenc temetésének költsége legfeljebb 180 millió forint lehet, s hétfőn tudja meg, hogy a kormány mennyit vállal magára ebből az összegből. Nos, a válasz megérkezett: mint azt Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszak-államtitkára az MTI-nek elmondta, több mint 60 millió forintot tesz ki az állami szerepvállalás Öcsi bácsi búcsúztatásával kapcsolatban. Az összegben – többek között – benne foglaltatik a rendőri és a mentőszolgálati készenlét, valamint a temetéssel kapcsolatos közvetlen feladatok költsége. ---- „Öcsit szövetségi kapitányként láttam a kispadon, olyan időben, amikor dicsőség volt elvállalni ezt a feladatot. Laczkó Mihály, a Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke kérte meg, hogy négy mérkőzésre vállalja el a válogatott irányítását. Rábólintott ugyan a felkérésre, de szerette volna megbeszélni a feleségével. Miután Öcsi idős kora miatt Bözsi nem repesett az örömtől a felkérés hallatán, engem küldött a szövetség, hogy győzzem meg a feleséget. A négy mérkőzésből csak a dublinit volt szerencsém személyesen látni, 1993 májusában. Az első félidő végén az írek 2–0 vezettek, és nagyon úgy nézett ki, hogy meg sem állnak hat-hét gólig. A folytatásban aztán négy gólt szerzett a magyar csapat, amire egész Európában elismerően bólintottak. Öcsi utólag elmesélte, mivel nem tudott felkészülni az írek játékából, az első félidőben kellett felmérnie a védelem gyenge pontjait, így az öltözőben a szünetben már a nyerő taktikát mondta el a játékosoknak.”