Élesedik a harc

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2006.11.25. 02:53
Címkék
Élesedik a helyzet Japánban, a férfi röplabda-világbajnokságon. A négy elődöntős helyért nyolc csapat küzd, szinte egyenlő eséllyel.
Irigylésre méltóan könnyű dolga lesz a szerb-montenegrói válogatottnak a középdöntő E-csoportjában, Szendajban. Déli szomszédunk veretlen csapatára – csakúgy, mint a többi gárdára – négy meccs vár, de ebből csak egy lesz nehéz, mégpedig a szintén makulátlan mérleggel büszkélkedő Lengyelország elleni. Nincs ilyen szerencséje a mezőny harmadik veretlen együttesének, a hirosimai F-csoportba sorolt Bulgáriának, hiszen Martin Sztojev együttese a remek formát mutató s egymást a fukuokai B-csoportban körbeverő Franciaországgal, Németországgal és a címvédő Brazíliával csatázik majd az elődöntőbe jutásért. A tornának ebben a fázisában már nem valószínű meglepetés, de a rendszerint tizenötezres hazai tábor előtt szereplő Japán még tehet csodát.
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
5 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
6 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
6 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
6 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
7 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik