Sima győzelem Belgium ellen

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2006.11.24. 01:04
Címkék
A Körcsarnokban rendezett találkozón az első válogatott meccsét játszó, 19 esztendős Juhász Mariann és Póta Georgina simán győzött, Lovas Petra ellenben megszenvedett egy kicsit, de 2:1-es hátrányból, remek utolsó szettet produkálva fordított az egyetlen nemzetközileg jegyzett belga játékos, Karen Opdencamp ellen.
„Nagyjából erre számítottam. Juhász bemutatkozásával elégedett vagyok, nem idegeskedte el az első meccsét” – értékelt Téglás Péter szövetségi kapitány.A márciusi, belgrádi Eb kiemeléseiről döntő selejtező C-csoportjában szinte biztosan a második helyen végzünk, azaz a sorsoláskor az 5-8. legerősebb csapat közé kerülünk.EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, KÖRCSARNOK
C-csoport, 5. forduló. Magyarország–Belgium 3:0 (Lovas Petra–Karen Opdencamp 3:2; Póta Georgina–Cindy Indeherberg 3:0; Juhász Mariann–Kristel van den Bergh 3:0)
Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
30 perce

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
44 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
46 perce

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
47 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik