Tugay Kerimoglu bombázott

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2006.11.20. 00:39
Címkék
A hét utolsó napjára két bajnoki maradt – az Ewood Parkban a Blackburn a Tottenhamet fogadta, s a stadion az idény egyik legnagyobb góljának, valamint paprikás hangulatú meccsnek volt a színhelye. A kávébarna szerelésben játszó vendégek védőinek egyike a tizenhatos előtti félkör elé fejelt ki egy beadást, érkezett a török Tugay Kerimoglu, és kapásból irgalmatlan bombát akasztott be Paul Robinson hálójába, aki ugyan repült, de hiába. Ettől a Spurs egyiptomi csatára, Mido kijött a béketűrésből, a Blackburn játékosai pedig arra játszottak, hogy a szünetre meglegyen az emberelőny is. Mido később gólt szerzett, de les miatt nem adták meg, Tugay azonban megalapozta a fővárosi egyenlítést, összehozott egy tizenegyest, és még ki is állították, Jermain Defoe pedig bevágta a büntetőt. Piros lapot kapott a vendégek másik egyiptomi futballistája, Hossam Ghaly, akiről a törököt kiállították, sőt a végén a holland edző, Martin Jol is, aki éppen e döntés miatt vitázott a bíróval – a heves végjáték ellenére azonban maradt a döntetlen.

Az ebédidő után rendezett Wigan–Aston Villa meccs két, képességekben azonos csapat csatáját hozta, amely csakis döntetlent eredményezhetett. Érdekesség (ezért is érdemes szót ejteni a meccsről), hogy gól nélkül zárult az összecsapás, amelyre a Wigan történetében még nem volt példa, amióta a klub a Premiership tagja. Volt két kapufa meg temérdek kihagyott helyzet is, mégis gól nélkül telt el a bő másfél óra, s ezzel megszakadt a Wigan négymeccses győzelmi sorozata.

PREMIER LEAGUE, 13. FORDULÓ
  • Blackburn–Tottenham 1–1, G: Tugay (22.), ill. Defoe (62. – 11-esből)
  • Wigan–Aston Villa 0–0

Szavazás

Ön szerint ki lesz az angol bajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
2 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
29 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
30 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
31 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
1 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik