Jacek Bak furcsa hívása

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.11.17. 01:15
Címkék
A lengyel válogatott szerda este Brüsszelben magabiztos játékkal 1–0-ra megnyerte a belgák elleni Eb-selejtezőt, a bravúr mellett azonban a varsói lapok egy állítólagos vesztegetési kísérlettel is nagy terjedelemben foglalkoznak. A csapatkapitány Jacek Bak azt állítja, a mérkőzés előtt egy ismeretlen személy telefonon tízezer eurót (2.6 millió forint) ajánlott egy tizenegyest érő szabálytalanság elkövetéséért, persze ő természetesen nemet mondott.
A védő csak a kísérlet tényéről beszélt, bővebb információval nem szolgált. Csapattársa, Maciej Zurawski annyit árult el, hogy ő is kapott tájékoztatást a hátvédtől, de többet ő sem tud.

A korábbi kiváló kapus, Jan Tomaszewski ugyanakkor bővebben is nyilatkozott az esetről.

„Bakot hősnek kiáltják ki, ha bizonyítani tudja a vesztegetési próbálkozást. De nem lennék a helyében, ha az bizonyosodik be, hogy csak tréfáltak vele. Az egyértelműnek tűnik, hogy az UEFA kivizsgálja az ügyet” – mondta a legenda.

A lengyel újságok már több verziót is felállítottak. A Dziennik a védőre hivatkozva azt írta, hogy kedden hívták fel Bakot, s ajánlottak tízezer eurót a már említett meg nem történt szabálytalanságért. A varsói sportnapilap, a Przeglad Sportowy szerint egy titkos számról keresték a futballistát, először angolul, majd franciául ismertetve a kérést.

A vesztegetési kísérletről Leo Beenhakker szövetségi kapitány is értesült, kommentárt viszont egyelőre nem fűzött hozzá.

A találkozón egyébként semmilyen feszültség nem érződött a vendégeken, kiváló taktikával győzték le a hazai alakulatot. A lengyel lapok kiemelték, hogy az első két Eb-selejtezőn hazai pályán szerzett egy pont utáni mély gödörből kilábalt az együttes.
Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
30 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
30 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
42 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért, már negyeddöntős a vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik