Éles kritikával illette Luis Aragonés szövetségi kapitányt a keretből ezúttal kihagyott szélső, Joaquín. A Valencia kitűnő játékosa szerint vicc az, ami a válogatottnál folyik, teljes a káosz.

Joaquín szerint káosz van a válogatottnál

Joaquín szerint káosz van a válogatottnál
Luis Aragonés több meglepetést okozott legutóbbi válogatott kerete kijelölésekor, kihagyta többek között azt a Raúlt, aki az elmúlt tíz évben csak akkor nem került be a csapatba, ha sérült volt, valamint a Betistől a Valenciához igazolt szélsőt, Joaquínt.

Luis Aragonés nem ért egyet a keretből kimaradt Valencia-játékossal
„Ami most a válogatottnál folyik, az vicc. Káosz van és Luis sem tudja, hogy mit csináljon. Tudom, hogy ezek a szavak nem segítenek abban, hogy visszakerüljek a csapatba, de én így érzem.”
Joaquín még hozzátette azt is, hogy Raúl nem ezt a bánásmódot érdemelte a kapitánytól: akkor maradt ki a keretből, amikor egy hét alatt háromszor is eredményes volt.
A közvélemény által is sokat támadott Luis Aragonés megvédte válogatási elveit, és visszavágott Joaquínnak.
„A nemzeti tizenegy soha nem vicc. Valóban elvesztettünk egy olyan meccset, amit nyernünk kellett volna (Észak-Írország ellen – a szerk.), de ez nem jelent káoszt. Az elmúlt 29 meccsünkből mindössze kettőt buktunk el.”
„Joaquínra visszatérve, ő azért nem kapott most meghívót, mivel nem vagyok elégedett a formájával. Ha megérdemli a válogatottságot, majd újra beválogatom.”
Raúl mellett Joaquín is alapembere volt eddig a válogatottnak, a kapitány 29-ből 27-szer számított rá a keretnél, és húsz alkalommal pályára is küldte.
Legfrissebb hírek

Európa-liga: Joaquín lett a legidősebb gólszerző
Európa-liga
2022.09.16. 10:06

La Liga: Joaquín társrekorder lett a 20. idényével
Spanyol labdarúgás
2022.09.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik