La Liga: Joaquín társrekorder lett a 20. idényével

Vágólapra másolva!
2022.09.04. 15:32
null
Joaquín társrekorder lett a 20. La Liga-idényével (Fotó: AFP)
Huszadik La Liga-szezonját kezdte meg, ezzel társbérletes spanyol csúcstartóvá lépett elő Joaquín, a Real Betis 41 éves futballistája.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) kimutatása szerint a sevillai együttes csapatkapitánya – aki csereként jutott szóhoz szombaton a Real Madrid otthonában 2–1-re elveszített bajnokin – Miquel Soler és César Sánchez után harmadikként került az első osztályban húsz bajnoki évadot eltöltő spanyol futballisták közé.

Joaquín – teljes nevén Joaquín Sánchez Rodríguez – a 2022–2023-as pontvadászatban először kapott lehetőséget a Betisben, s a címvédő fővárosiak elleni meccsen 601. alkalommal szerepelt a La Ligában. Pályafutását a szélső a legmagasabb osztályban 2000-ben kezdte jelenlegi csapatában, 2006 és 2011 között a Valenciát, 2013-ig a Málagát erősítette, majd két idényen át a Serie A-ban a Fiorentina légiósa volt, mielőtt 2015-ben visszaigazolt volna anyaegyesületéhez.

A spanyol válogatottban 2002 és 2007 között 51 alkalommal játszott, két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon volt kerettag.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik