„Titok nincsen”

– Sokat főz mostanában a kedves felesége?
– Ez most hogy jön ide? – kérdezett vissza meghökkenve Garami József.

– Úgy, hogy egyszer elárulta, a vereségek okozta feszültséget azzal vezeti le, hogy jól... Nem akarom azt mondani, hogy bezabál, mondjuk úgy, hogy eszik egy nagyot. Egyébként nem hittem volna, hogy ekkora feszültséggel birkózik. Nem látszik.
– Tudom. Nem mutatom ki az érzelmeimet. Viselkedem, pedig nemcsak a vesztes, hanem a győztes meccsek is kiborítanak. Próbálom palástolni, mekkora feszültség tombol bennem, és még az öltözőben is ritkán emelem fel a hangomat egy meccs félidejében. Úgy érzem, többre megyek azzal, ha a játékosok eszére próbálok hatni, ha szakmai észrevételekkel engedem őket vissza a pályára. Ez hatásosabb az ordibálásnál. Ugyanakkor sajnos tényleg igaz, hogy a meccsek után mindig nagyon éhes vagyok, és megnyugtat, ha dupla adagot ehetek.

Piros lap nélküli játékosok

– Feltűnt, sok kollégájával ellentétben sohasem bírálja a játékvezetőket. Ha egyszer ennyire feszült, akkor sohasem érez késztetést egy-egy kirohanásra?
– Nem. Amikor még Pécsett dolgoztam, egy vereség után azt nyilatkoztam, hogy Németh Lajos miatt kaptunk ki. Másnap megnéztem a meccs felvételét, és döbbenten láttam, hogy szinte minden ítélete helyes volt. Ekkor jöttem rá, hogy a kispadon a nagy stressz hatására azt látjuk, amit látni szeretnénk, és megtanultam, hogy ne bíráljak senkit sem elhamarkodottan. Ezenkívül én is hibázok, ráadásul nekem több időm van döntést hozni, mint egy játékvezetőnek, és ha téved, akkor ez benne van a játékban, de biztosan ő is jól akarja végezni a dolgát.

– Ez a gondolkodás lehet az oka, hogy két év alatt, amióta ön az MTK edzője, egyetlen játékosát sem állították ki?
– Lehet, hiszen minden csapatomnál megköveteltem a játékosoktól, hogy tiszteljék a játékvezetőt és az ellenfelet. Soha-sem kértem azt, hogy rúgják fel a másik csapat játékosát vagy faultoljanak, mert nem ez a labdarúgás.

– Mondhatjuk, hogy ez az MTK jó szereplésének, rokonszenves futballjának az egyik titka?
– Titok nincsen. A klub elhatározta, hogy fiatalokat nevel, őket építi be a csapatba, és ez időben éppen egybeesett azzal, hogy újra itt kezdtem el dolgozni. Kemény munka volt, de most még keményebbé válik, mert új szakmai kihívást hozott az élet. Ahogyan egy magasugrónak is könnyebb két méterről kettő harmincig eljutnia, mint onnan még tíz centit javulnia, a mi játékosaink zöme is eljutott az igazán gyors és látványos fejlődési szakasz végére. Immár az a feladatunk, hogy a lassúbb szakaszban se torpanjanak meg, és ez nagy odafigyelést igényel.

Nem engedik élni a labdarúgást

– Ha a véleményén múlna, szerződtetnének külföldi légióst?
– Nem. Ha az eredményesség lenne a legfontosabb, akkor persze most is igazoltunk volna valakit, de az nem szolgálná az alapcélt, és ismerem a jelenlegiek mögött érkező korosztályokat. Hamarosan minden posztra elegendő számban lesz megfelelő szintű labdarúgónk, csak ki kell várni. Aki nekem igazán hiányzik a csapatból, az egy erős vezéregyéniség. Egy olyan futballista, aki nehéz helyzetben magával tudja ragadni a többieket.

– Ha nem az eredményesség, akkor mi az a bizonyos alapcél?
– Ahogy mondtam, a fiatalok nevelése, beépítése a csapatba, a menedzselésük, és végül az eladásuk külföldre. Lassan ennek a küszöbére érünk, szerintem egy-két év múlva sok MTK-játékos kerül majd külföldi klubhoz. Szerintem tökéletesen kész futballista nem létezik, de ők hamarosan felkészültek lesznek a nagyobb kihívásokra is.

– Egy ilyen műhely, mint amilyen most az MTK, megválthatja a magyar futballt?
– Egy biztosan nem, de szerintem mi remek példát mutatunk, és már mások is kezdenek hasonlóan gondolkodni, egyre bátrabban támaszkodnak az utánpótlásra, még ha ez olykor puszta gazdasági kényszer is. Az MTK élen jár ebben. Muszáj megemlítenem Tamási Zsoltot, aki kiváló munkát végez, és persze Agárdot, amely üdítő szigete a magyar labdarúgásnak.

– A megoldás tehát minél több ilyen szakmai műhely létrehozása lenne?
– Ez csak egy része, bár fontos része a talpra állásnak, de sajnos a probléma ennél jóval sokrétűbb, és a kifejtése alighanem szétfeszítené ennek a beszélgetésnek a kereteit.

– Mégis, mi a legnagyobb gond a szakmai kérdéseken kívül?
– A létesítményhelyzet és a gondolkodás. Nem értem, miért háborodtak fel az emberek, amikor a kormány annak idején huszonegymilliárd forintot akart a pályák és a stadionok építésére költeni, amikor ennél drágább beruházásokon senki sem hökken meg. Az egészségügyben állandóan a megelőzés fontosságát hangoztatják, közben pedig nem engedik élni azt a sportágat, amely a legtöbb gyereket mozgósíthatná a sportolásra. Ez remek játék és fontos sport, fejleszti a gyerek gondolkodását, az érzékelését, fel kell találnia magát, fizikailag megmozgatja az egész testet, növeli a közösségi tudatot és így tovább. Az egész világ észreveszi benne a páratlan lehetőséget, Magyarországon pedig leírták, és ez érthetetlen. ---- & ---- &