Majdnem belehaltak ebbe a nagy szégyenbe

Aage Hareide norvég szövetségi kapitány már javában beszélgetett az újságírókkal, miközben a magyar öltöző ajtaja még mindig zárva volt. Eltelt legalább huszonöt perc a szombat esti magyar–norvég Európa-bajnoki selejtező (1–4) lefújása után, amikor végre kinyílt, és Bozsik Péter is felment a sajtótájékoztatóra. Úgy kezdte, hogy bizony volt már kellemesebb helyzetben is az újságírók között – és senki sem vitatkozott vele. Legfeljebb az fordulhatott meg a fejekben, hogy a magyar szurkolók is érezték már magukat kellemesebben futballmeccsen.
– Mit érzett, amikor a szurkolók az első félidőben ébresztőt kiáltottak, majd azt skandálták, hogy „egyszerűen senkik vagytok”?
– Nem esett jól, de igyekeztem inkább a mérkőzésre összpontosítani – mondta csüggedten Bozsik Péter.
– Ennyi?
– Mit mondhatnék még? Kimondhatatlanul sajnálom a szurkolókat, érthető a csalódottságuk, de higgye el mindenki, a leginkább mi haltunk bele ebbe a kudarcba. Én sem értem, miért történt mindez, nem volt előjele, és a Nemzeti Sport címlapjára is utalva, valóban mindenkit sokkolt ez az eredmény.
– Tegyük hozzá: a játék is. Miért omlott össze ennyire látványosan a taktikánk?
– Minden meccsnek megvan a maga lélektana. Ausztriában számunkra minden kedvezően alakult, a norvégok ellen viszont a legrosszabb pillanatokban kaptunk hatalmas egyéni hibákból gólokat, amelyek sokkolták a játékosokat. Azzal a passzjátékkal, amelyet Angliában nyújtottunk, most is lett volna keresnivalónk, ám ez tétmeccs volt, és emiatt remegtek a lábak. Lassúak voltunk, dadogott a labda, azt pedig egyetlen taktika sem veheti számításba, hogy fél órán belül két találatot ajándékozunk az ellenfélnek. Aztán a norvégok lőttek egy csodálatos gólt, hozzáteszem, döntetlennél aligha vállalja el Morten Gamst Pedersen enynyire lezseren a lövést. A lényeg azonban az, hogy fél óra elteltével szinte vége volt a meccsnek, és szakmailag erre nehéz nagyon okosat mondani.
– A csapat több sebből vérzett, a hibázó játékosok meg is zavarodtak, mégis csak a hatvanegyedik percben cserélt. Miért?
– A hibázók közül Éger László szerintem jól mozgott, jól lépett be a játékba, a hiba pedig bármilyen szörnyű is, de benne van a játékban. Néhányan gyengébben teljesítettek, és annak a csapatjáték látta a kárát, ami fontosabb, mint egyetlen hiba. A késői cseréről pedig csak annyit, hogy Új-Zéland ellen sem a cserék lendítettek a második félidőre nagyot a csapaton, tehát ez az eszköz korántsem annyira hatásos, mint sokan gondolják.
– Ebben az esetben nem közhelyes a kérdés: mit tudott mondani a játékosoknak a szünetben?
– Túl sokat nem tehettem, hiszen nulla háromnál a játékos is érzi, hogy a meccs már elúszott. Persze felhívtuk a figyelmüket egy-két helyezkedési hibára, szerkezeti gondra, és igyekeztünk lelket verni beléjük. Arról beszéltünk, hogy ha az elején gólt szerzünk, mi is belelkesedhetünk, a közönség is visszakap valamennyit a hitéből, de sajnos ebből sem lett semmi.
– Az utóbbi hetekben nem győzte mondogatni, hogy kezeljük a helyén az osztrákok elleni győzelmet. Ennek a súlyos vereségnek hol a helye?
– A csoportban a helyezések nem egy meccsen dőlnek el. Ez a vereség több mint kellemetlen, hihetetlenül fájó, ám csupán egy meccs volt egy sorozatból. Edzői szempontból pedig az a legfontosabb tanulság, hogy hiába gyakorlunk be bizonyos típusú játékot, hiába építjük a csapatot, a futballban minden éles szituációkban dől el. A tétmeccsek atmoszféráját nem lehet sem edzéseken, sem barátságos mérkőzéseken szimulálni. Ezek a labdarúgók nem felejtették el azt, amit Angliában és Ausztriában nyújtottak, ám ebben az igazán éles helyzetben képtelenek voltak ugyanazt produkálni.
– Lassan évtizedes, megválaszolatlan kérdés: mi ennek az oka?
– Ilyen mélyreható elemzésekbe egyelőre nem szeretnék belemenni. Legyen most elég annyi, hogy próbáltam oldani a pszichés görcsöket, de a közvélemény amúgy tökéletesen érthető várakozásának hatását nem tudtam enyhíteni. A játékosainkra húsz év összes kudarcának a terhe nehezedik, most tőlük várja mindenki azt, ami két évtized generációinak nem sikerült. Minden tétmeccsük élet és halál kérdése, és ezt nem könnyű feldolgozni.
– Mit tehet azért három nap alatt, hogy ezt a vereséget viszont feldolgozzák a Bosznia elleni mérkőzésig?
– Közhelyes, de el kell felejteni ezt a kudarcot. Az igazi profiknak nincs is idejük rágódni az ilyen kínos meccseken, annyira sűrű a programjuk. Oldani kell a görcsöt, kijavítani a hibákat, és higgadtan készülni a következő meccsre. Fehér Csaba találóan mondta az öltözőben: most nem az derül ki, hogy milyen futballisták, hanem az, hogy milyen sportemberek vagyunk.