Illés Béla elköszön

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2006.08.19. 00:14
Címkék
Illés Béla: taps a drukkereknek
Illés Béla: taps a drukkereknek
Illés Béla: taps a drukkereknek
Illés Béla: taps a drukkereknek
Illés Béla: taps a drukkereknek
Illés Béla: taps a drukkereknek
Az utóbbi másfél évtized legjobb magyar labdarúgójának, Illés Bélának tiszteletére szombaton 17 órakor, sztárok részvételével gálamérkőzést rendeznek a Hidegkuti-stadionban. Az MTK mindent elkövet, hogy Illés Béla búcsúztatása emlékezetes maradjon, így a búcsúmeccs mellett tűzijátékra, repülőgépes show-műsorra, tombolahúzásra is számíthatnak a drukkerek. Azt a mezt is kisorsolják, amelyben a korábbi 64-szeres válogatott – aki amúgy 540 bajnoki meccsen 215 gólt szerzett – pályára lépett az elmúlt évadban a Vasas ellen.

A klubvezetőség a gálameccs apropóján a B-tribünre ezúttal 999 forintos jegyárat szabott meg, de a bérleteseknek természetesen nem kell belépőt fizetniük, s a nyugdíjasok is a megszokott 800 forintos összegért juthatnak tikettjeikhez.

„Nagyon örülök, hogy az MTK ilyen szép gesztussal segít lezárni a pályafutásomat – mondta Illés Béla. – Boldoggá tesz az is, hogy utoljára azon a pályán léphetek pályára ünnepi külsőségek között, amelyiken karrierem legszebb éveit töltöttem. Az pedig különösen jó érzés, hogy ennyien elfogadták a felkérést a búcsúmeccsemre.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Britney Spears ment, de vajon Ronaldót is felismerték női pólóválogatottunk Z generációs tagjai?

Vízilabda
18 perce

Ekkor mutatkozhat be Kerkez tétmeccsen a Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 perce

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
42 perce

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
1 órája

Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

Kajak-kenu
1 órája

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
1 órája

Szalah és Mac Allister is jelölt az Év játékosa díjra

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik