„A szívem a Fradié”

Igazi vezéregyéniség. Határozottan irányítja maga előtt a védelmet, a többiek hallgatnak is rá, bemutat két nagy bravúrt – bár a Felcsút az utolsó pillanatokban egyenlít (1–1), neki is nagy része van abban, hogy a Pápa ponttal utazhatott haza az NB II első fordulójában. Szűcs Lajos szemlátomást továbbra sem másodosztályú kapus. A télen szerződött a Ferencvárostól a Lombardhoz, és ha a végeredményt nézzük, nem váltotta meg a világot, hiszen a csapat kiesett, s vele együtt visszazuhant az NB II-be. Válogatott szintű tudással a második vonalban – azt is hihetnénk, ennyire erős a magyar mezőny. Persze korántsem erről van szó…

Rossz munkát végzett a csapat

– Emlékszik még, mikor védett utoljára másodosztályú csapatban?
– Hogyne. Tizenegy éve, 1995 tavaszán tizenegy meccsen védtem az első és tizenötön a második osztályban.
– Párhuzamosan?
– Persze. A furcsa az volt, hogy az Újpesten a bajnoki címért, az ESMTK-ban pedig a kiesés ellen játszottunk, s ha úgy vesszük, egyik esetben sem mondhattam sikeresnek azt az idényt, hiszen a Fradi nyerte meg az aranyérmet, az erzsébeti csapat pedig kiesett.

– Nem érezte elkeserítőnek, hogy szombaton ismét NB II-es csapat kapusaként futott ki a pályára?
– Inkább úgy fogalmaznék, furcsa érzés volt, ugyanakkor kicsit sem gondolom megalázónak. A kiesésért mindannyian felelősek vagyunk, úgy is mondhatjuk, rossz munkát végzett a csapat, és most sportemberekként nem a hiúságunkkal kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy Pápának jövő ilyenkor ismét élvonalbeli futballcsapata legyen.
– Erre akár garancia is lehetne, hogy a keretet sikerült zömében együtt tartani. Senki sem csábította a pápai futballistákat, vagy ennyire vonzó a Lombardban játszani, még ha az csak másodosztályú is?
– Maradjunk annyiban, hogy itt vannak annyira jók a feltételek, mint több élvonalbeli csapatnál.

– És a csábítás? Létezik, hogy az ország egyik legjobb kapusát senki sem akarta megkaparintani?
– Nem, nem létezik. Több helyről kerestek, egy esetben a két klub megállapodott egymással, de mire velem is elkezdtek volna beszélgetni a konkrétumokról, majdnem kicsúsztunk az átigazolási időszakból, márpedig én nem akartam kapkodva új szerződést kötni.
– Külföldi ajánlat?
– Csak puhatolózás történt.

– Kicsit meglep, hogy a legkisebb jelét sem adja elkeseredettségnek vagy elégedetlenségnek, amiért nem az Újpest, a Debrecen vagy az MTK ellen kell védenie.
– Pedig ez nem akkora tragédia, hogy még mindig emésztenem kellene magam emiatt. A kiesés ténye természetesen elkeserített, de mint már említettem, most az a legfontosabb, hogy bajnokok legyünk, és kiköszörüljük a csorbát. A télen érkeztem Pápára, csapatunk úgy zárta az őszt, hogy egyetlen meccset sem nyert meg, majd az első tavaszi mérkőzésen otthon kaptunk egy ötöst a Tatabányától. Nem csoda, hogy hatalmas lelki teherrel futballoztunk, én magam is rapszodikusan védtem, tehát nem valamilyen sorscsapás miatt vallottunk kudarcot. Ha csak három ponttal többet szerzünk, most nem arról beszélgetnénk, hogyan érzem magam a másodosztályban.

Tisztán hallani, ha szidják a bírót

– Egyébként érezhető a különbség a két osztály között?
– Egyetlen mérkőzés alapján talán korai lenne véleményt alkotni, de a pályán nem éreztem különbséget, hajtós, kemény mecscset játszottunk a Felcsúttal. Igaz, mindkét csapatban több rutinos, az élvonalat is megjárt futballista szerepelt, akik cseppet sem vették félvállról a játékot, pedig bevallom, ettől kicsit tartottam. A labda, a pálya itt is ugyanolyan, viszont a miliő már sokban különbözik a két osztályban, kevesebb a néző, és a létesítmények is egyszerűbbek. Meglepett például, hogy a kapuban állva is tisztán hallottam a kispadról érkező és a játékvezetőt kritizáló megjegyzéseket.
– Nem hagyhatjuk ki ebből a beszélgetésből a Ferencvárost. Önnek is tartozik a klub?
– Nem, ilyen szál már nem köt a Fradihoz.

– És másmilyen?
– Rólam mindenki tudja, hogy a szívem a Fradié. Mélyen érint, és megvisel mindaz, ami az Üllői úton történt és történik. Sajnos a klub egy hosszú folyamat végén süllyedt idáig, hiszen évek óta mindannyian tudtuk, nagy a baj, bár azt nem hittem volna, hogy a csapat a másodosztályban köt ki. Nagyon sajnálom a szurkolókat és a játékosokat, szorítok értük, hogy ők is azonnal visszakerüljenek az élvonalba. Már csak azért is, mert az ő helyzetük sokkal rosszabb, mint a miénk.

– Hogyhogy?
– Mi a pályán estünk ki. Kudarcot vallottunk, ami a sportnak természetes része, hiszen mindenki egyszerre nem lehet győztes. A Fradi azonban a pályán kiharcolta a bennmaradást, hatodik lett, és a sporttól idegen okok miatt kényszerült a második vonalba, és ezt szerintem sokkal nehezebben lehet megemészteni.

Nem zavarná, ha a Fradi ellen védene

– Annak örül, hogy nem ugyanabban a csoportban játszik a Pápa és a Fradi, azaz szíve csapata és a jelenlegi klubja nem ütheti el egymást a feljutástól?
– Ezen nem is gondolkodtam. Amúgy önmagában az nem zavarna, hogy a Ferencváros ellen kellene védenem, hiszen ez a tavasszal már megesett, és számomra jó élményt jelentett, mert a szurkolók nagy szeretettel köszöntöttek. Egyébként talán nem is tudják, de tagja vagyok a pápai fradisták baráti körének.
– Ilyen is van?
– Bizony. Ez a kör adja át minden bajnoki év végén a Zöld Sas-trófeát a legjobban teljesítő játékosnak. Az idén Lipcsei Péter kapta a legtöbb szavazatot, engem hat, illetve öt évvel ezelőtt ért ugyanez a megtiszteltetés.

– Egy másik megtiszteltetésben is igen régen lehetett része. A válogatottságra gondolok, amelyre az esélye így, hogy a másodosztályban véd, szinte a nullával egyenlő. Emiatt sem bánta meg, hogy nem váltott klubot a nyáron?
– Ez a téma fájó pont, mert több szerencsével többször védhettem volna a válogatottban, mint ahányszor szóhoz jutottam. Arról nem is szólva, hogy Lothar Matthäus szerint lemondtam a válogatottságot, amelyből persze egyetlen szó sem igaz, én is az újságokból értesültem róla, és megdöbbenve olvastam saját lemondásom hírét. Azóta nem is nagyon foglalkoztat ez a kérdés, és csupán annyi a közöm a válogatotthoz, hogy minden alkalommal tiszta szívből szurkolok a csapatnak. Talán ezért nem is volt ez kiemelten fontos szempont a nyáron. Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa roppant korrekt volt, megkérdezte, menni vagy maradni szeretnék. Én pedig úgy gondoltam, hogy ez a klub, maga a tulajdonos mellém állt, amikor nehéz helyzetben voltam, akkor tartozom neki és a pápai szurkolóknak, és kutya kötelességem a törlesztés. Ez volt a legfontosabb szempont, amikor döntenem kellett.

– A válogatott tehát már csak szép emlék marad?
– Épp az előbb mondta: a másodosztályból nemigen reménykedhetek.