Az összefogás napja

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2006.07.31. 00:33
Címkék
Akik eddig kárörvendve figyelték a Ferencváros drámáját, alighanem csodálkoznak majd. A háttérben ugyanis már alakul valamiféle jövőkép. A Fradit a másodosztályba száműzték, és tucatnyi labdarúgó hagyta el a sülylyedő hajót. A szurkolók tüntetnek, s a vezetők leváltását követelik. Ám eddig senki sem vállalta a felelősséget a kialakult helyzetért. Hogy ki lesz az első, aki bedobja a törülközőt, az egyelőre kérdéses, mindenesetre információink szerint pénz állhat a házhoz.
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás
Szokolai László is azt állítja, amit Albert Flórián: jogos volt a kizárás

Nem Spanyolországból – itthonról. Erről egyelőre senki sem nyilatkozik, de több mint jelzésértékű, hogy Tököli Attila, valamint Dragóner Attila is jelezte, még a másodosztályban is a Fradiban szeretne futballozni.

S a pénzen kívül van itt még egy másik fontos tényező is.

Az összefogás. Mert úgy tetszik, a Ferencváros kizárása – s az a tény, hogy a sok csődközeli helyzetben levő klub közül a zöld-fehéreket száműzték az NB I-ből – újra mozgósította a félországnyi Fradi-tábort. Ezt jelzi Szokolai László alábbi nyilatkozata is. Az FTC korábbi válogatott csatára, a közönség egykori nagy kedvence kért szót, és bizony érdemes lesz odafigyelni mondandójára:

„Megrázott a Fradi kizárása, s azóta nehezen térek napirendre a történtek fölött. De amikor elolvastam a Nemzeti Sport vasárnapi számában Albert Flórián nyilatkozatát, azt mondtam, elég a siránkozásból, lépnünk kell. Ha már a Császár odáig ment, hogy keményen, kritikusan fogalmazott, akkor nekünk is kötelességünk felsorakozni mögé. Minden egyes mondatával egyetértek, a bűnösöknek lakolniuk és távozniuk kell a Ferencvárostól. Lehetett volna annyi eszük, érzékük, hogy olyan szerződéseket kössenek a játékosokkal, mint tették azt Vácott, akkor talán megúsztuk volna a kizárást. Így azonban, azt kell mondanom, jogos, hogy a Fradit egy osztállyal lejjebb sorolták. Igen, azt mondom, hogy jogosak a szankciók, hiszen nincs pénz, a klubot csődbe vitték. Ugyanakkor hiányolom a többi egyesület reakcióját. Igenis össze kellett volna fogniuk, s legalább tiltakozólevelet kellett volna írniuk a Ferencváros megmentése érdekében, de most a saját bőrükön és pénztárcájukon érzik majd, milyen lesz a bajnokság a Fradi nélkül.”

Szokolai László azt is megemlítette, hogy annak idején, 1973-ban a klub legendás edzője, Dalnoki Jenő nehéz helyzetben vette át a Fradit, de a fiatalítás olyan remekül sikerült, hogy a – többek között – Nyilasi Tiborral megerősített ifjú zöld-fehér alakulat 1976-ban bajnoki címet szerzett. Aztán a múltról a jelenre váltott Szokolai László, és így folytatta: „Hallom, most kezdenek kétségbeesni sokan, hogy mi lesz Nyilasi Tibor és Ebedli Zoli fiával, no meg azokkal a srácokkal, akiknek a juniorcsapatból kikerülve itt kell hagyniuk a klubot. Közülük nem egy a testnevelési egyetemre jár, s még azt a minimális fizetést sem kapja, amit eddig. Ez is a Fradi drámája. De ahogy kezdtem, nincs idő siránkozni, éppen ezért megkérek, sőt felszólítok minden fradistát: augusztus tizenkettedike, a másodosztályú bajnoki rajt, a Jászapáti elleni mérkőzés legyen az összefogás napja. Jöjjön ki mindenki az Üllői útra, legyünk tíz-tizenöt ezren, mutassuk meg az országnak és az ellendrukkereinknek, hogy sokan vagyunk, és kiállunk a klub mellett. Emellett azt is javaslom minden egykori játékosnak és szurkolónak, vegyen két bérletet, legalább ennyit áldozzon szeretett klubunkra. Ennyivel minimum tartozunk valamennyien a Ferencvárosnak.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik