Kazahsztán után Svájc könnyed nyári túra lesz

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2006.07.29. 00:52
Címkék
Sokan féltették az FC Fehérvárt az ismeretlen kazah csapattól, mondván, a piros-kékek itthon soványka előnyt szereztek. Ám a kupagyőztes, ha nagy csatában is, de idegenben lőtt góllal kivívta a továbbjutást. Túl sok idő nincs az örömre, hiszen máris elkészítették a sorsolást, amely szerint a fehérvári gárda a következő körben a svájci Grasshoppers együttesét fogadja az UEFA-kupában.
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Sitku Illés gólja továbbjutást és svájci repülôjegyet ért
Hosszú, fárasztó út végén kászálódtak le a repülőgépről az FC Fehérvár játékosai és vezetői. Ám a küldöttség tagjai nem panaszkodtak, senki sem emlegette, hogy a „világ végén” jártak, ehelyett a továbbjutás, no meg a sorsolás jelentette a témát. Pedig pokoli lehetett az a három perc. Almatiban hiába szerzett vezetést Sitku Illés, összesítésben kettőre növelve a magyar csapat előnyét, a végjáték igencsak izgalmasra sikeredett. A Kajrat Almati számunkra ismeretlen futballistái alaposan feltüzelték magukat a szünetben, mert a második játékrészben olyan támadássorozatba kezdtek, amely még a biztosnak látszó továbbjutást is veszélyeztette, a hajrában fordítottak is. Ám a harmadik gólra már nem volt idő.

Sitku Illés, aki sokadik fontos gólját szerzi a piros-kékeknél, elismerte, hogy a Kajrat alaposan beleerősített a második félidőben.

„Nehéz meccs volt, de rögtön hozzá is teszem, magunknak tettük ilyenné – mondta a csatár. – Amikor az első félidőben bevettem a Kajrat kapuját, lélekben úgy gondolhattuk valamennyien, ez a meccs már megvan. Aztán a kazah csapat minden mindegy alapon támadni kezdett, s el kell ismernem, a második félidő egyértelműen az övék volt. Szerencsére jól védekeztünk, és a véghajráig remekül tartottuk magunkat. Az is igaz, hogy a második hazai gól után bizony már nagyon vártuk, hogy véget érjen a meccs. Összességében érdekes, izgalmas túrán vagyunk túl, amelyből sokat tanulhatunk. Amikor megérkeztünk Almatiba, kiderült, hogy a hotelszobáink foglaltak, ezért másik szállodát választottunk. De ez sem zavarta meg a felkészülésünket. Azt gondoltuk, lesznek 12 ezren a lelátón, de szerencsére csak háromezren buzdították a hazaiakat. Lényeg, hogy továbbjutottunk, és azt mondom, nem kell megijednünk a Grashopperstől sem. Nekem amúgy személyes emlékeim is vannak a svájci csapatról, hiszen amikor a Fradival játszottak BL-csoportmeccset, én a zöld-fehér klub játékosa voltam, így testközelből figyelhettem őket. Itthon kezdünk, s ha nyerünk, kint megőrizhetjük az előnyünket. Hiszek abban, hogy meglepetést szerezhetünk. Még csak az út elején járunk, s ígérhetem, egyre jobbak leszünk.”

Csertői Aurél a kazah túra után hasonlóan, pontosabban valamivel még optimistábban látja az esélyeket.

„A csapat küzdeni tudásával, lelkesedésével maximálisan elégedett vagyok, játékban azonban még rengeteget kell javulnunk – kritizált a vezetőedző. – A továbbjutásunk a két meccs alapján megérdemelt, s ez még akkor is igaz, ha a kazah együttes a második félidőben veszélyes támadásokat vezetett. Ha az elején belőjük a kontráinkat, simább lehetett volna a továbbjutás. Ami a Grasshopperst illeti: ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra, jó, hogy nem kell valami egzotikus túrára mennünk, ugyanakkor a svájci futball erősebb a miénknél, a válogatottjuk ott volt a vébén...” ---- I ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik