Maciej Zurawski portréja

Vágólapra másolva!
2006.06.10. 03:58
Maciej Żurawski napjaink egyik legjobb lengyel csatára, akit már 2002-ben, az aranycipő kiérdemlése után az Év játékosának választottak odahaza, de a nagyvilág futballszerető közönsége csak 2005 végén figyelt fel rá, amikor Frankowskival holtversenyben házi gólkirályként tíz mérkőzésen hét találattal segítette válogatottját a világbajnoki részvételhez.

Maciej, a pontos lövéseiről és kiváló fejeseiről elhíresült támadó Poznanban született 1976 őszén, s édesapja példáját követve hamar igazolt futballista lett, természetesen annak a Warta Poznańnak tagjaként, ahol atyja, Andrzej Zurawski volt az edző. A kis Zuraw 1994. április 31-én debütálhatott a felnőttek között az első osztályban a Widzew Łódź ellen, ám klubja nem sokkal ezután kipottyant a legjobbak közül, sőt, azzal a lendülettel egy esztendő múlva már a III. liga büszkélkedhetett velük! Zuraw ekkor már alapembere volt egyesületének, góljaival visszasegítette azt a második osztályba, ám újra kiesés lett a vége. A csatárra viszont olyannyira nem lehetett panasz mindezek ellenére sem, hogy a városi rivális, a Lech januárban leigazolta őt. Első bajnokiján, márciusban a KSZO Ostrowiec ellen gólpasszal tette le névjegyét, majd tavasszal kétszer is betalált az ellen hálóiba. Ezután eme előjelekből megjósolhatatlan, megdöbbentő szárnyalásba kezdett 1998 őszétől: Piotr Reiss-szel egy igazán kiváló csatársort alkotva szerezte meg első bajnoki címét, ráadásul amikor decemberben Reiss a Bundesligába igazolt, Zuraw a klub leggólerősebb játékosa lett s emellett számtalan asszisztot is jegyzett. Még novemberben bemutatkozhatott a válogatottban a szlovákok elleni hazai mérkőzésen, éppen Reiss helyére állt be a 75. percben. Az új szezont fantasztikusan kezdte: elnyerték a Szuperkupát, az első 9 bajnokin 6 gólt lőtt, kettőt éppen annak a Wisła Krakkónak, amely egyesület nem sokkal ezután kétmillió euróért leigazolta hősünket. A szezon hátralévő, nagyobbik részében viszont sem ő, sem új klubja nem brillírozott, mindössze hat gólt termelt a támadó – de egy esztendő múlva hősünk már újfent lengyel bajnoknak és kupagyőztesnek vallhatja magát! Sőt, 2002-ben a címvédéshez 27 bajnokin 21 góllal járult hozzá (a GKS Katowicének idegenben ötször köszöntött be!), a hazai és a nemzetközi kupákban még tízet tett hozzá, amivel kiérdemelte az Év játékosa címet is.

A klub erejére jellemző, hogy Zuraw csatártársával, az 1999-es és 2001-es aranycipős Tomasz Frankowskival együtt 50 gól fölött termelt abban a szezonban, az Internek pedig Milánóban rúgott gólt az UEFA-kupában. 2002-ben a nemzeti csapat tagjaként három gólt is vágott, s bár egyetlen selejtezőn sem játszott, megfordult az ázsiai világbajnokságon is. Mindhárom csoportmérkőzésen a kezdő tagja volt, azonban egyetlen egyszer sem talált be, sőt, az USA ellen még egy büntetőt is kihagyott! Így aztán hiába reménykedett abban a torna előtt, hogy egy nyugati klub végre felfigyel rá, csalódottan térhetett haza a vb-ről. Azért Lengyelországban nem lehetett rá panasz, a góllövőlistán a második helyen végzett, klubja újra duplázni tudott, az UEFA-kupából pedig kiütötték a Parmát és a Schalke 04-et is. Egészen a legjobb 16-ig jutottak a piros-kékek, ahol a Lazio parancsolt megálljt nekik Zuraw duplája ellenére is. Decemberben a csatár, noha a pletykák az Ajax Amstedamról és az Energie Cottbusról szóltak, meghosszabbította szerződését a fővárosi klubbal egészen 2007-ig. S ezzel mintha csak megtáltosodott volna: a 2004-es és a 2005-ös bajnoki címhez 20 illetve 24 góllal járult hozzá, de jobban árnyalja a képet, ha megtudjuk hogy a 44 találatot 51 mérkőzésen érte el! Fura módon az utóbbi négy esztendőben éppen akkor lett gólkirály, amikor a legkevesebbet lőtte, 2004-ben. A válogatottban is szép lassan alapemberré vált klubtársa, Frankowski oldalán, a németországi versengéshez 7-7 góllal váltották meg repülőjegyüket, majd a világbajnokság előtt mindketten elhagyták a klubot: ő a skót Celticbe, társa a spanyol Elchébe igazolt. Az alku végén a török Trabzonsport és az osztrák Austria Wient felülígérő skótok 3 100 000 eurót fizettek érte, a játékos évi 700 000 eurót keres majd. Maci sokáig nem számított alapembernek Strachan gárdájában, hiszen Hartsonnal, Maloney-val és McGeadyvel alkotott vetésforgót, ráadásul bemutatkozása sem a legjobban sikerült, ugyanis Pozsonyban a zöldek ötöt kaptak az Artmediától.

Bár gólerősségéhez nem férhet kétség, gyenge fizikuma Achilles-sarkává vált, ráadásul sérülékenysége miatt időről-időre rengeteg mérkőzést ki kell hagynia. Egyébként agresszív stílusa, szemfülessége és abszolút kétlábassága miatt kiérdemelte odahaza a Magic becenevet is, ráadásul alkalomadtán jobb- és bal oldali támadó középpályásként is megállja helyét!




94-95
Warta Poznan
21
1
 
95-96
Warta Poznan
0
0
 
96-97
Warta Poznan
0
0
 
97-98
Lech Poznan
17
2
 
98-99
Lech Poznan
30
11
 
99-00 (dec)
Lech Poznan
9
6
 
99-00
Wisla Krakkó
20
6
UEFA
4
2
00-01
Wisla Krakkó
27
8
UEFA
4
0
01-02
Wisla Krakkó
27
21
UEFA
4
1
02-03
Wisla Krakkó
28
22
UEFA
8
4
03-04
Wisla Krakkó
26
20
UEFA
4
0
04-05
Wisla Krakkó
25
24
UEFA
2
1
05-06
Celtic Glasgow
24
16
BL
2
0
06-07
Celtic Glasgow
26
6
BL
5
0
07-08
Celtic Glasgow
5
0
BL
3
0
07-08
AE Larissza
11
6
     
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
világbajnokság
3
0
2006
világbajnokság
3
0
2008
Európa-bajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik