Mexikó, Irapuato, 0-6

Mexikó után még nem tudtuk, hogy a következő húsz esztendőben még csak a közelébe sem kerül válogatottunk a világbajnoki részvételnek. Nem is sejtettük, hogy az akkor agyonszapult, néhányuk esetében világgá kergetett játékosokra két évtized múltán nosztalgiával gondolunk, és nem csak azért, mert az idő mindent megszépít. A sportág honi állapota teszi hősökké az akkori gyalázat részeseit.

Az agya védekezik a rossz emlék ellen

– Gyakran eszébe jut Mexikó?
– Nem többször, mint pályafutásom bármelyik más szakasza – válaszolta a válogatottat az 1986-os mexikói vb-ig vezető szövetségi kapitány, a 65 esztendős Mezey György.

– Ez meglepő, hiszen az a világbajnokság roppant nagyot fordított a sorsán.
– Ez igaz, de annyi rágalom, rosszindulat tapad Mexikóhoz, hogy az agyam talán védekezik az emlékek ellen. A sorsfordító jelző pedig annyiban igaz, hogy utána öt évet külföldön dolgoztam, majd utána egy kiscsapatnál, a BVSC-nél kaptam állást, tehát szinte száműztek a magyar labdarúgás élvonalából. Az más kérdés, hogy a BVSC-vel végül ezüstérmet nyertünk, és kétszer is kijutottunk nemzetközi kupába.

– Fiatalemberként lett szövetségi kapitány. Milyen tapasztalatok és elvek alapján építette fel a csapatot a világbajnoki selejtezőkre?
– Ha fiatal voltam is, tapasztalatot már rengeteget gyűjthettem, hiszen két világbajnokságon is segíthettem az akkori kapitányok, Baróti Lajos és Mészöly Kálmán munkáját. Sohasem úgy gondolkodtam, hogy az elődeim mind ostobák, és velem kezdődik majd a történelem. Emellett az utánpótlás- és az olimpiai válogatottnál önállóan dolgozhattam, így kipróbálhattam egy új rendszert, amely be is vált a gyakorlatban. Akkoriban az volt a dogma, hogy téli alapozással kell felkészülni, és az edzéseken ilyenkor alig kerülhetett elő a labda. Nos, ezen változtattam, többek felháborodására már a télre meccseket szerveztünk, és az eredmények engem igazoltak.

A kisded játékok, avagy a bunda átka

– Volt a háttérben valamilyen jele annak, hogy Mexikó ekkora kudarcot hozhat?
– Volt. Egy évvel a világbajnokság kezdete előtt, áprilisban nyertünk Bécsben, ekkor dőlt el, hogy ott leszünk a világbajnokságon, és akkorra a futballisták nagy része már eljátszotta kisded játékait, és egy évvel később egy szétesett csapat utazott el Mexikóba. Vissza lehet nézni, az indulás előtti utolsó tévéinterjúmban el is mondtam, mi a helyzet, és mert én ezt a szétesést nem tudom megállítani, bármi lesz is az eredmény, nem újítom meg a szerződésemet.

– A kisded játékok alatt a bundázást érti?
– Is. Néhányan egyébként a világbajnokság előtt néhány héttel is bundáztak, de már nem lehetett mit tenni, nem is tudódott ki sohasem.

– Későbbi kritikusai önnek is azt hányták a szemére, hogy a korábbi bundabotrányból kimosta a válogatottakat, és ezért születtek csupán látszatbüntetések. A Honvédtól például csak annyi pontot vontak le, hogy a bajnoki címe még megmaradjon.
– Ha ezek a kritikusok ismerték volna az igazságot, biztosan nem írnak és mondanak ilyeneket. Sajnos azt sem tartom lehetetlennek, hogy néhányan szándékosan terjesztették ezt, és az ehhez hasonló rágalmakat. Amikor bundaügyben megindult a rendőrségi vizsgálat, pillanatok alatt több száz név bukkant elő, köztük igencsak prominens labdarúgóké is. Az akkori politikai vezetés azt mondta, ennyi emberrel nem lehet mit kezdeni, ezért az első tízet megbünteti elrettentésül, és ezzel lezárja az ügyet. Nos, ez ellen én valóban tiltakoztam, hiszen így csupán bűnbakokat állítottak, és elkenték a bundabotrányt, de végül tényleg ez lett az ügy vége.

Az is tény, hogy a válogatott első számú kapusát, a csepeli Kovács Attilát szintén eltiltották, tehát ha én megmenthettem volna bárkit, akkor ő is megúszta volna.

– A hollandoktól már világbajnoki résztvevőként kikaptunk itthon, és a csapatot egy hónapja még ünneplő tömegből hirtelen kitört a gyűlölet. A brazilok legyőzése után is istenítették a csapatot, Irapuato után viszont ismét a düh volt a reakció a vereségre. Miért változtak az érzelmek ennyire szélsőségesen?
– Ne felejtse el, hogy ezerkilencszáznyolcvanhatot írtunk, és a politikai változások előszeleit itt-ott már lehetett érezni, az emberekben rengeteg bizonytalan érzés gyülemlett fel, és ezeket nemigen tudták kezelni. A hollandok ellen mi is hibát követtünk el, mert ha nem szaladunk be az öltözőbe, hanem megköszönjük a szurkolást, meghajolunk a nézők előtt, akkor talán elmarad a tüntetés. Ezt azonban akkor nem gondoltuk végig, hiszen nem vártuk ezt a reakciót, nem is érdemeltük meg, és nagyon rosszul is esett. A világbajnokság már más eset, ott óriási volt a vágy a sikerre, és az emberek becsapva érezték magukat.

Ma már nem rontana neki az ellenfélnek

– Törvényszerű volt, hogy hat gólt kaptunk a szovjetektől?
– Ha most dönthetnék, biztosan nem az egyenlítésért, hanem a kis különbségű vereségért játszatnám a rossz kezdés után a csapatot. Bár nem is biztos, hogy a mi elkényeztetett sztárjainkat vissza tudnám fogni. Habzó szájjal mentek előre, a szovjetek pedig lekontráztak minket. Tudom, a játékosok közül többen is fizikai kimerültséget emlegettek utóbb, de nézze meg bárki a meccs felvételét, ők szinte végig mentek előre, a pályán tehát ez a fáradtság nemigen jelentkezett.

– Megtörtént a kudarc szakmai elemzése?
– Természetesen, de senki sem volt kíváncsi rá. Mindenki titkokat keresett, aminek semmi értelme sem volt, de ezt a vezetői csődöt a politika gerjesztette. A futball a politikai változások lakmuszpapírja volt, a reformkommunisták a sporton, azon belül pedig különösen a labdarúgáson keresztül is ütni akartak a régi gárdán, az ő érdekük volt, hogy bebizonyítsák, ott minden rosszul megy, és tort ül az alkalmatlanság.

– Bár azt mondta, nem gondol gyakran a húsz évvel ezelőtt történtekre, kíváncsi lennék arra, hogy tud-e még ma is fájni a kudarc?
– Igen, de a legjobban azt fájlalom, hogy az értékeinket nem vitték tovább, mert azt nem vehetik el tőlünk, hogy a kudarc ellenére az odáig vezető úton értékeket is teremtettünk. Ám nálunk azóta a mai napig a karriervágyak és a pozícióharcok mentén szerveződik a labdarúgás, a szakmai kérdések mindig háttérbe szorulnak. Megszűnnek a pályák, a kontinensen nálunk van a legkevesebb igazolt játékos, és amit szakmailag az utóbbi években felépítettünk, azt a jelenlegi vezetés elölről akarja kezdeni, pedig a művünket nem kerülheti meg. Gondoljon bele mindenki: a magyar válogatott a mexikói kudarc után is az első húszban volt a világranglistán. Most nincs benne a hetvenben sem...