Bozsik Péter: Van mit csiszolni

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2006.06.01. 02:18
Címkék
Kár lenne kertelni: az angolok nem sokat törődtek a meccs után Bozsik Péterrel. A magyar szövetségi kapitány így meg sem jelenhetett a sajtótájékoztatón, hiszen senki sem szólt neki, hogy mennie kellene, mint ahogy azt sem tudta, merre várják őt az újságírók. Végül a buszról szállt le néhány rövid és gyors nyilatkozat kedvéért. Hosszabb elemzésre másnap, a manchesteri repülőtéren nyílt lehetőség.
– Ha most visszavonulna, tulajdonképpen sikeres kapitányként kerülne be a történelembe, hiszen ötvenszázalékos a teljesítménye, a gólkülönbsége három három, tehát ez remek arány az utóbbi évtizedekben.
– Valóban így van, de én már alig várom a folytatást.

– Csupán arra céloztunk, hogy bár most Anglia ellen játszottunk, a neheze csak ezután következik, az őszi Eb-selejtezőkkel.
– Ez pontosan így van. Eleve úgy gondoltuk, hogy az angolok elleni meccsig tartó időszak az ismerkedésé, a felkészülésé lesz, az volt a cél, hogy körvonalazódjon a később a selejtezőkön pályára lépő csapat. Úgy gondolom, a szándékaink valóra váltak, hasznos volt ez a két és fél, három hét, és a két mérkőzés is sok kérdésre adott választ. Persze jó lenne még egy-két meccset játszani, hiszen még több hiba felszínre kerülne, azokat mérkőzésről mérkőzésre kijavíthatnánk, de most meg kell elégednünk ennyivel.

– Nem furcsa, hogy vesztes meccs után gratulációkat fogad?
– Nem hiszem, hogy most az lenne. Próbálom reálisan látni a helyzetünket, és bár minden egyes mérkőzésünkön a győzelem szándékával lépünk pályára, tudnunk kell, erre mekkora az esélyünk. Új-Zéland ellen ez hetven százalék körül volt, Manchesterben pedig húsz-harminc körül mozgott. A mérkőzés nagy részében a mezőnyjátékot tekintve egyenrangú ellenfelei voltunk az angoloknak. Sajnos, a két csapat között megvan az a különbség, hogy az ellenfélnél olyan klasszisok játszanak, akik egy-egy megvillanással képesek eldönteni a mérkőzéseket. Ez történt kedden is, David Beckham remek beadásaival nem tudtunk mit kezdeni.

Komlósi Ádám, a vesztes: a védő térde sérült meg

Az első orvosi vizsgálatok szerint térdszalagszakadást szenvedett Komlósi Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott védője az Anglia elleni barátságos mérkőzésén. A DVSC futballistája a manchesteri találkozó hatodik percében egy becsúszó szerelést követően nem tudta folytatni a játékot. A helyszíni vizsgálat térdszalagszakadást állapított meg a labdarúgónál, a pontos diagnózis azonban csak a Debrecenben elvégzendő MRI- és röntgenvizsgálatok után válik ismertté.
– Mi történt a csapattal a második félidő elején?
– David Beckham sajátos beadásaira nagyon nehéz felkészülni, de az is tény, hogy jobb összpontosítással talán hatástalaníthattuk volna azokat. Inkább pillanatnyi kihagyás volt ez, mint álmos kezdés.

– A találkozó előtt roppant fontosnak tartotta, hogy próbáljuk és tudjuk is tartósan megőrizni a labdát. Megkapta azt, amit látni szeretett volna?
– Igen, még akkor is, ha nyilván lehet ezt még ennél is jobban csinálni. Szóval, van mit csiszolni. Sokkal nagyobb gondnak tartom, hogy a labdatartásból eljutva az ellenfél térfelének közepére, nem mertünk többször ritmust váltani, illetve akkor, amikor elindult például egy mögékerülés, egy pontatlan passz gyakran keresztülhúzta a számításainkat.

– Milyen fontos tapasztalatokat szerzett ezen a két mérkőzésen?
– Ha a két meccset összemixelhetnénk, akkor jönne ki egy igazán remek teljesítmény. Új-Zéland ellen a második félidőben már úgy támadtunk, ahogyan kellett, akkor a védekezéssel akadtak gondjaink, most viszont inkább fordítva volt. Maradéktalan koncentrációra lesz szükségünk a szabad- és szögletrúgások hárítása során, ha sikeresen akarunk szerepelni a selejtezőkön.

– Rajczi Péter remek formában futballozik a tavasszal, mégsem kapott egyetlen percet sem a két mérkőzésen. Miért nem?
– Elismerem, a teljesítménye válogatott szintű, de a válogatási elveinket is tükrözi, hogy előnyt élveznek azok, akik erős külföldi bajnokságban szereplő csapatokban edzenek, és az ott honos mentalitást szívják magukba, mert nemzetközi szinten ma többre képesek. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik