Giuseppe Signori: ciao, Sopron!

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.05.18. 01:24
Címkék
Giuseppe Signori köszönte szépen, neki elég volt: a Sopron olasz légiósa nem kíván többször pályára lépni a magyar bajnokságban.
Giuseppe Signori
Giuseppe Signori
Németh Ferenc
Giuseppe Signori
Giuseppe Signori
Giuseppe Signori
Németh Ferenc
Giuseppe Signori
A hosszú ideje sérüléssel bajlódó és a tavasszal kevés játéklehetőséghez jutó korábbi klaszszis, a 28-szoros olasz válogatott Giuseppe Signori a múlt hét végén elhagyta Hotel Fagus-beli lakosztályát, és visszatért hazájába, Olaszországba, ahol a RAI Uno szakkomentátoraként a világbajnokság összecsapásait kíséri majd figyelemmel. Dario Bonetti edző után tehát újabb olasz mondott búcsút az FC Sopron gárdájának, igaz, a játékost nem menesztették, hanem a május 31-én lejáró szerződést a felek kölcsönösen lejártnak tekintik.

Giuseppe Signori magyarországi pályafutása még a makacs sérülése ellenére is sikeresnek mondható, ráadásul a városban óriási népszerűségnek örvendett a csapat veterán sztárja. Beszéltek róla, ha játszott és gólt szerzett, de akkor is a társalgások témája volt, ha éppen kimaradt a csapatból. A 38 éves játékos a magyar bajnokságban és a kupában összesen öt gólt szerzett, a Bp. Honvéd elleni, tavaszi nyitó mérkőzésen elszenvedett vádlisérülése miatt hosszabb kihagyás várt rá. A Diósgyőr, majd a Vasas elleni bajnokin szintén sérülés miatt kellett lecserélni: előbb pesszimistán, később azonban derűlátóbban nyilatkozott a folytatás lehetőségéről, azonban már benne volt a levegőben a búcsú lehetősége. Gőbl Gábor, a soproniak ügyvezető igazgatója a következőket mondta el Giuseppe Signori távozásáról:

Beppe „hagyatéka”

NB I-es mérkőzéseinek száma: 10
Kezdőként játszott mérkőzés: 7
Lecserélték: 5
Becserélték: 3
Játszott perceinek száma: 586
NB I-es góljainak száma: 3
Sárga lap: 1
NS-osztályzatainak átlaga: 5.11
„Lejártnak tekintjük az olasz futballista szerződését, hiszen a tavaszi forduló hátralévő mérkőzésein érdemben már nem tudná segíteni a csapatot – mondta az ügyvezető. – Az olasz sztárjátékosunk nélkül sajnos nem tudtuk azokat az eredményeket elérni, amelyeket a szurkolóink joggal vártak el tőlünk. Tavaly még illúziónak tűnhetett egy világsztár szerződtetése és szerepeltetése, de a játékos már az ősszel bizonyította mentalitásával, hozzáállásával, hogy nagy szerepet tölthet be együttesünknél.

A játékos téli felkészülése a lehető legjobban sikerült, Giuseppe Signori becsülettel és óriási becsvággyal készült, korához képest a lehető legjobb fizikai állapotba került, és nem alaptalanul gondoltuk, hogy a csapat esze és motorja lesz mind a kupában, mind a bajnokságban. Ezt a tervünket borította fel a Honvéd elleni nyitó mérkőzés, amelyen játékra alkalmatlan, havas, latyakos, göröngyös talajon kellett lejátszaniuk az összecsapást.

NYERJEN A ZÁSZLÓKKAL!

Gyűjtse össze naponta a Labdarúgás rovatban meg- jelenő cikkek címét, melyekben egy Vb-csapat zászlóját találja!
Nyomja a CTRL C-t most!
JÁTSZOM! (klikk ide!)
Giuseppe Signori, amíg pályán volt, űzte, hajtotta a csapatot, nem beszélve arról, hogy látványos gólt szerzett. Aztán jött a sajnálatos sérülése, amelyet nem is az ellenfél, hanem a rossz talajú pálya okozott. Akkori edzőnk, Dario Bonetti folyamatosan hangoztatta, nagy szüksége lenne Beppére, hiszen rutinos játékosok csak a védelmünkben vannak. Azt gondolom, a csapat szereplése is jobb lehetett volna, ha Giuseppe Signori állandóan a csapat rendelkezésére állhat, úgyhogy mi csak sajnálhatjuk, hogy nem így történt.”

A szurkolók szerettek volna elbúcsúzni Giuseppe Signoritól, de ez nem lesz könnyű. Az FC Sopron június 2-án, a szezonzáró fordulóban a Ferencvárost fogadja stadionjában a klub századik hazai első osztályú bajnoki mérkőzésén. Az igazán méltó búcsú az lett volna, ha az olasz sztár ezen az összecsapáson köszönt volna el a soproni szurkolóktól, de erre kevés az esély, hiszen már hazatért Olaszországba.



Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik