Érmekért érkeztek északra a mieink

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2006.05.05. 00:47
Címkék
A hét végén Norvégiában, Stavangerben rendezik az EKF karate Európa-bajnokságot. A tizenegy tagú magyar válogatott Siófokon töltötte az utolsó közös edzőtábor napjait.
„Sérülésmentesen telt a siófoki időszak – kezdte Szinák Attila szövetségi kapitány. – Klima Zsuzsanna ugyan még mindig bajlódik a térdsérülésével, de ez sajnos nem új keletű probléma. Sok felkészülési versenyen vettünk részt, a Golden League-versenyeken S. Kovács Ádám volt a legeredményesebb. Rajta kívül Tóth Beatrix is esélyesként várja a kontinensviadalt, valamint érmet szerezhet a Klima, Tóth, Zsigmond Krisztina összetételű női csapatunk is.”A szakember nem ok nélkül várja S. Kovácstól a legjobb szereplést: egy verseny kivételével az idén mindenhonnan éremmel térhetett haza a karatéka.„Csütörtökön már a helyszínen edzettünk, pénteken pedig mérlegelünk – mondta el lapunknak S. Kovács Ádám. – Szombaton délelőtt tíz órakor lesz az első meccsem, már nagyon várom, hogy szőnyegre léphessek. Erős mezőny gyűlt össze, de bizakodó vagyok, hiszen remekül sikerült a felkészülésem.”Az utóbbi tíz évben egyetlen magyar férfi versenyző sem állhatott dobogóra az Európa-bajnokságokon, legutolsó bronzérmünket 1995-ben, Helsinkiben Hecker Balázs szerezte, azt megelőzően Molnár Tamás állhatott fel ugyancsak a dobogó harmadik fokára 1990-ben, Bécsben.A magyar csapat
Férfiak:
Férfiak:
Szebeni József (60 kg), S. Kovács Ádám (65), Czimmer Péter (70), Papp Miklós (75), Ruzsinszky György (80), Guba Milán (+80, abszolút kategória)
Nők: Tóth Beatrix (53), Zsigmond Krisztina (60), Klima Zsuzsanna (+60, abszolút kategória)
Strasser Vilmos (formagyakorlat), Gasparik Kitty (formagyakorlat)
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
5 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
6 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
6 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
6 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
7 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik