Alan Shearer: mégis vége

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.04.23. 01:39
Címkék
Szombaton már civilben szurkolt
Szombaton már civilben szurkolt
Szombaton már civilben szurkolt
Szombaton már civilben szurkolt
Szombaton már civilben szurkolt
Szombaton már civilben szurkolt
Noha csak hétfőn lesz eredménye a perdöntő orvosi vizsgálatnak, Alan Shearer a szombati Sunban megjelent interjújában bejelentette, véget ért a pályafutása. Az egy hete térdsérülést szenvedő veterán csatár azt tervezte, hogy az idény végén vonul vissza, de most már úgy látja, biztosan nem tud játszani a hátralévő mérkőzéseken. Egyedül abban reménykedik, hogy május 11-re valamelyest jobb állapotban lesz, így pályára léphet a már régóta kitűzött búcsúmeccsén.

„Valójában a lelkem mélyén már akkor éreztem, hogy vége, amikor lebicegtem a gyepről. Csalódott vagyok, hogy nem játszhatok már, de nem panaszkodom. Hogyan is tehetném? Csodálatos emlékeim vannak, nagyszerű karrier áll mögöttem. A Newcastle mezében ugyan nem nyertem semmit, ennek ellenére egy cseppet sem bánom, hogy annak idején ide szerződtem, és nem a Manchester Unitedhez. Gyerekként az volt az álmom, hogy a St. James’ Parkban futballozhassak, és gólokat lőhessek. Boldog vagyok, hogy sikerült, ezt már senki sem veheti el tőlem” – mondta a newcastle-i születésű klasszis.

Shearer egyetlen nagy trófeája a Blackburn Rovers színeiben 1995-ben megnyert bajnoki cím.


Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
8 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
11 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
43 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik