Lőrincz Tamás az egri hős

FESZTBAUM BÉLAFESZTBAUM BÉLA
Vágólapra másolva!
2006.04.09. 01:42
Címkék
Négy kiváló versenyző távollétében nem hozott különösebb meglepetést az idei kötöttfogású országos bajnokság, a legszorosabb, egyben legszínvonalasabb döntőt Lőrincz Tamás nyerte meg Kliment László ellen.
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
Lôrincz Tamás bajnoki címet ünnepelhetett az egri szônyegen
A 85. születésnapját ünnepli az egri birkózósport, ez idő alatt rendeztek már számos felnőtt nemzetközi versenyt, de érdekes módon országos bajnokságnak először adhatott otthont a hevesi megyeszékhely. A felnevelt kitűnőségek – mint Sike András olimpiai bajnok vagy Virág Lajos, a tavalyi világbajnokság ezüstérmese – rangot adnak ennek a sportágnak a történelmi városban, amely most is jó házigazdának bizonyult. Mivel Kárpáti Károly, a berlini olimpia aranyérmese is a város szülötte (bár nem ott kezdett birkózni), a helyiek az ő emlékének szentelték az eseményt születése 100. évfordulója alkalmából.

A megnyitó keretében a MOB, a MOA, az MBSZ, valamint a verseny résztvevői nevében meg is koszorúzták a Kemény Ferenc Sportcsarnok előterében elhelyezett emléktáblát. Gáspár Tamás, a MBSZ igazgatója elismeréseket nyújtott át azoknak, akik a sportág mindenkori eredményessége érdekében Egerben munkálkodtak.

Az idei ob-n 71-en indultak, voltak viszont hiányzók is. Deák Bárdos Mihály a kikapcsolódásnak szenteli ezeket a hónapokat, Virág Lajos műtét után lábadozik, az olimpiai bajnok Majoros Istvánnak az ujja, Füredy Leventének pedig a térde fáj. Komáromi Tibor, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya számolt a hiányzókkal, és legfőképpen arra volt kíváncsi, hogy az Európa-bajnokság előtt néhány héttel ki milyen formában van.

Minden súlycsoportban a várakozásnak megfelelően alakultak a mérkőzések: Oláh Tibor, Bárdosi Sándor, Horváth András, Kiss Balázs, illetve Branda Gyula kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és fölényesen győzött.

A legszorosabb összecsapást Lőrincz Tamás és Kliment László meccse hozta. Az első menetet Kliment, a másodikat Lőrincz nyerte meg hasonló arányban. A harmadikban is Kliment indított sikeresnek tűnő pörgetést, a 19 éves Lőrincz azonban remekül fogott vissza, és az ő kísérlete vezetett eredményre.

Szőnyeg széli szösszenetek

Komáromi Tibor: „Lőrincz és Kliment csatája volt a legjobb döntő, a többi súlycsoportban a papírforma érvényesült. Összességében elégedett vagyok, az Eb-n indulók névsorát még egyeztetnem kell az elnökséggel.”

Bárdosi Sándor: „Vigyáznom kellett, nehogy apró trükkökkel megtévesszenek, szerencsére ez a döntőben sem sikerült az ellenfelemnek.”

Lőrincz Tamás: „Hittem abban, hogy ki tudom harcolni az elsőséget, és legyőzöm Klimentet is. Szerencsére nem kellett csalódnom.”
KÖTÖTTFOGÁSÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, EGER

55 kg (8 induló). Bajnok: Oláh Tibor (Váci Forma), 2. Jáger (BVSC-Ganz-Tát), a döntőben: 5:0, 3. Szabó G. (Szegedi VSE) és Májer (Univer KTE).
60 kg (8). B: Komáromi Ede (Egri Vasas), 2. Purczeld (Csepel SC), d: 3:1 3. Mischinger (Egri Vasas) és Gérnyi (Csepel BC).
66 kg (8). B: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE), 2. Kliment (FTC), d: 3:1, 3. Zelei (Univer KTE) és Dreschler (Váci Forma).
74 kg (17). B: Horváth András (Univer KTE), 2. Bácsi (FTC), d: 3:1, 3. Módos (Szigetvár) és Robotka (BVSC Ganz-Tát).
84 kg (8). B: Bárdosi Sándor (Váci Forma), 2. Fodor (FTC), d: 5:0, 3. Virág (FTC) és Dajka (Univer KTE).
96 kg (14). B: Kiss Balázs (BVSC Ganz-Tát), 2. Nunajev (Váci Forma), d: 3:0, 3. Kapuvári (Sziget SC) és Németh (FTC).
120 kg (10). B: Branda Gyula (Kőbánya SC), 2. Balla (Vasas SC), d: 3:0, 3. Bures (Vasas SC) és Kaló (Csepel BC).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik