Magát hibáztatta a szakember

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2006.04.03. 01:41
Címkék
Vereséget szenvedett a Kaposvár ellen gyalázatos teljesítményt nyújtó Honvéd, a csapat olasz trénere, Aldo Dolcetti mégsem a futballistákat, hanem magát okolta.
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után
Mirkó István
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után
Mirkó István
Aldo Dolcetti (jobbra) a látszat ellenére igazi úriemberként viselkedett a mérkôzés után

Messziről úgy látszott, Aldo Dolcetti nagyon mérges. Amint a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek és ezzel együtt a kispesti szurkolók megpróbáltatásainak, a vezetőedző besietett a pályára, a kezdőkörbe terelte játékosait, és hosszan magyarázott nekik. Közben a lelátón már-már elszabadultak az indulatok, a Honvéd elkeseredett hívei szidtak mindenkit: játékost, vezetőt, még egymással is összevesztek. Néhány perc múlva a lógó orrú játékosok kisétáltak a B-közép elé, megköszönve a szurkolást, válaszként – vagy talán inkább vigaszként – ők is tapsot kaptak. Egyikük az éppen ezen a napon 79 éves Puskás Ferenc arcképével díszített mezt hordozott körbe, magasra emelve – könnyen lehet, a taps valójában Öcsi bácsinak szólt.

A Honvéd ugyanis gyalázatos teljesítményt nyújtott ezen a napon, ahogy valaki megjegyezte az öltözőfolyosón: ha a nagybeteg Puskás Ferenc egészséges lenne, ennek a futballnak a látványába biztosan belebetegedett volna. Éppen ezért természetesnek tűnt, hogy az olasz edző alaposan leteremti a játékosokat, ám a látszat ezúttal is csalt.

„Elmondtam a játékosoknak, hogy ez a vereség az én kudarcom – mondta később Aldo Dolcetti, mi is történt a lefújás után a kezdőkörben. – A csapatot én készítettem fel a Kaposvár ellen, ezért az eredményért nekem kell vállalnom a felelősséget. Nekem ilyenkor muszáj a srácokra gondolnom, cseppet sem közömbös, hogy miként dolgozzák fel ezt a fiaskót. A futball nagyrészt mentális és morális összetevőkből áll, ide tartozik a vereségek feldolgozása is. Tudomásul kell venniük, hogy ilyen bármikor előfordulhat, ám a következő pillanatban máris előrenézünk. Az MTK van olyan jó csapat, mint mi és a Kaposvár együttvéve, ennek ellenére három pontért megyünk hozzá a jövő héten, de hogy sikerrel járjunk, túl kell lépnünk ezen a vereségen.”

Hihetnénk, a másik öltözőt szétvetette az öröm, hiszen a Rákóczi eddig még nem nyert meccset a tavasszal, ám a kaposváriak visszafogottan ünnepeltek. Prukner László vezetőedző arcára is inkább a fáradtság ült ki, mint a boldogság. Mondta is: ha a vasárnapi lapokban is látja az eredményt, csak akkor hiszi el, hogy ez tényleg megtörtént. Talán nem illő kibeszélni, de egy hete, a Ferencváros elleni döntetlen után szűk körben, szinte csak hangosan gondolkodva azt mondta: úgy érzi, Kispesten megszakad csapatának nyeretlenségi sorozata – és lám, így is lett.

„Egyetlen meccsünkön sem játszott le minket az ellenfél a pályáról, mindig buta hibáink miatt vesztettünk pontokat – magyarázta az első tavaszi siker után. – Tudtam, hogy ha egyszer ezek a hibák elmaradnak, megtörik a rossz sorozat. Most fegyelmezetten játszottunk. Úgy vélem, pszichésen sokat lendít rajtunk ez a győzelem, mert oldja a játékosokban felgyülemlő görcsösséget, de hogy igazam van-e, a jövő héten, a Pápa elleni hazai meccsünkön derül ki.”
Ennyiből is leszűrhető, mennyire furcsa szakma az edzőé: Aldo Dolcettinek a vereséget, Prukner Lászlónak a győzelmet kell feldolgoztatnia játékosaival. Egyik sem könnyű, de nyilvánvaló, melyikük feladata hálásabb.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik