Boldog idők emlékének adózva

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2006.03.27. 02:28
Címkék
Magabiztos játékkal, 30 pont különbséggel győzte le a DKSK a Szolnok csapatát a negyeddöntő későn kezdődő első találkozóján.
Tapodi Péter, a diósgyőriek edzője felöltötte elegáns fekete öltönyét, megigazította divatos nyakkendőjét, majd hosszú pillantást vetett a szobája falának támasztott tablóra. Az a Szolnoki MÁV-Coop SE 2003–2004-ben Magyar Kupát nyerő bajnoki és Európa-kupa ezüstérmes csapatát ábrázolja – a kispadon Tapodi Péterrel.

A tréner ezután autójába ült, és miközben a hangszóróból a Rolling Stones együttes Szimpátia az ördöggel című rockklasszikusa dübörgött, azon gondolkodott, miként verhetik meg a bajnoki negyeddöntő első találkozóján az ellenfelet. A MÁV-Coopból két év alatt Szolnoki NKK-vá szelídült együttest. Hja, a pénz nagy úr, Szolnokon, Miskolcon, mindenütt, Tapodi ezt mindkét helyen a saját bőrén tapasztalhatta. A jó kapcsolat azért megmaradt a Tisza-partiakkal: kijárt a szívélyes üdvözlet az ügyvezetőnek, Tóth Attilának és a szakmai igazgatónak, Kmézics Zoránnak is. Akárcsak saját játékosának, a súlyos betegsége óta először meccsre érkező Halmos Nórának.

A kezdés csúszott, a szolnokiak késtek, a bemelegítés alatt Dagmar Imbergerová ráesett Ambrus Erzsébet lábára, a szlovák center mégis vállalta a játékot. A szolnokiak fiatal csapata kulturált kosárlabdát játszva az első negyed kilencedik percéig tartotta a lépést a hazaiakkal olyan meccsen, amelyen az első kilenc kosarat más-más játékos szerezte. A DKSK, ragaszkodva a kilences szám bűvöletéhez, egy perc alatt 9–0-s rohammal alapozta meg az előnyt, majd a második játékrész elején 14 pontra hízlalva, gyakorlatilag le is zárt minden vitás kérdést.

A folytatásban bármilyen szimpatikus is volt az ellenfél, a Diósgyőr nem állt le. Különösen Djelmis Angéla és Fürész Emőke – az ő képük szintén ott van azon a bizonyos tablón – mutatott be szép megoldásokat. Talán a boldog idők emlékének adózva.

Mestermérleg
Viszonylag hosszú szünet után újra jól játszottunk, az pedig különösen feldobott bennünket, hogy Halmos Nóra ismét köztünk lehetett.
Tapodi Péter, a Miskolc edzője

Gyengén teljesítő idegenlégiósaink miatt nem tudtuk felvenni a versenyt a jó formában kosárlabdázó, erősebb miskolciakkal.
Gálos László, a Szolnok edzője

Legfrissebb hírek

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 perce

Különleges konferenciával, sportolókkal és sztárelőadókkal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a TF

Egyéb egyéni
5 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
32 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
33 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
34 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
1 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik