Amit ő tud, csak itthon elég?

Elöljáróban leszögezhetjük: Sándor Tamás neve azon az A4-es papíron marad, amelyre Bozsik Péter, az egyetlen több mint 100-szoros magyar válogatott játékos fia néhány napja felrótta. A szövetségi kapitány – miként az lenti írásából kiderül – hiába számítana a debreceni irányítóra, nevét a piros és fehér DVSC-mezeken igen, a válogatott trikókon viszont nem láthatjuk viszont. Sándor Tamás tehát nem gondolta meg magát, s továbbra is kizárólag klubcsapatában lép pályára.

– Tudja, hogy Bozsik Péter listáján az ön neve is szerepel?
– Most már igen – felelte kurtán, ám nem kis meglepetéssel a hangjában Sándor Tamás.

– Legyezi a hiúságát, hogy a nemzeti együttessel összefüggésben időről időre előkerül a neve?
– Nem hiúság kérdése, de magától értetődően jólesik, hogy megemlékezik rólam az aktuális kapitány. Ettől azonban se több, se kevesebb nem leszek, mint ami vagyok.

– Újból válogatott lehetne, csupán egy rövid telefonbeszélgetésen, illetve önön múlik. Bozsik Péter alighanem boldogan „továbbítaná” a nevét a „jelöltek” kategóriából a „kiválasztottak” közé.
– Nem szokásom a telefonhívások elutasítása, azaz a kapitány úr rendelkezésére állok, szívesen véleményt cserélek vele, de a döntésemet, miszerint csakis a Lokiban kívánok a továbbiakban játszani, semmi nem befolyásolja.

– Mondja mindezt Bozsik Péter jelentkezése előtt...
– És azt követően is.

– Marad tehát „kartotékadat”. Tulajdonképpen hány kapitányt kosarazott ki?
– Vicces, mert sokan úgy tudják, sok-sok éve lemondtam a válogatottságot, ehhez képest kizárólag Lothar Matthäusnak mondtam nemet. Nem volt benne hátsó szándék. Azért utasítottam el éppen őt, mert ő hívott. Előtte nem nagyon jutottam eszükbe a szövetségi edzőknek.

– Jött volna?
– Ön szerint? Mindamellett fölöslegesnek érzem ennyi idő elteltével erről diskurálni.

– És a jelen?
– Azt vallom: az új kapitány próbáljon meg kialakítani olyan csapatot, amelynek a vázát fiatal, ezáltal több kvalifikációs sorozatban is bevethető, motivált futballisták alkotják. Az sem baj, ha ennek a magnak a tagjait már most külföldön játszó labdarúgók jelentik. Nem hiszem, hogy helyem lenne ebben az együttesben, velem tudniillik már nem léphet előrébb a válogatott.

– Őszintén?
– Miért beszélnék mellé? Nem hiszem, hogy baj lenne az értékítéletemmel, márpedig – sarkosan fogalmazva – Sándor Tamás válogatott szinten rossz labdarúgó. Miért? Mert az európai porondon már képtelen olyan teljesítményt nyújtani, mint Magyarországon. Mert nemzetközi mércével mérve egyetlen játékelemet illetően sem kimagasló képességű. Jól passzol, jól fejel – mondják mások. Itthon – fűzöm hozzá gondolatban. Márpedig ami nálunk elég, a kontinensen, világviszonylatban édeskevés. Hát ezért nem az a bizonyos nem.

– Nem kapacitálva, de azt alighanem elismeri, hogy tapasztaltabb labdarúgókra minden csapatnak szüksége van.
– Nem vitás, ám akadnak nálam nemzetközi szinten jóval rutinosabb játékosok, akik ezért vagy azért kevés lehetőséghez jutottak az utóbbi időszakban.

– Ebből a kifacsart „kint is vagyok, bent is vagyok”, azaz „válogatott lehetnék, de már döntöttem” aspektusból az ön számára mindegy is volt, ki lesz a szövetségi kapitány?
– Nem egészen, noha meggyőződésem, hogy a válogatott sikere vagy kudarca nálunk nem kapitányfüggő. Itt volt Lothar Matthäus, futballistaként igazi nagyágyú, de a dolgai edzőként aligha úgy alakultak, ahogy eltervezte. Nem voltam a játékosa, így szakmailag nem nyilváníthatok róla hiteles véleményt, ám az tény: a Partizan Beograddal eljutott a BL-be, ami mellett nem lehet szó nélkül elsétálni. Örülök, hogy magyar szakember lett a kapitány. Bozsik Péter mögött eredmények is vannak, nem mellékesen pedig intelligens, elegáns ember. Ennyi.

– Felsorolná az Európa-bajnoki selejtezőbeli ellenfeleket?
– Törökország, Görögország, Norvégia...

– Sansz?
– Kevés – évtizedek óta. Egyébként... Nem, nincs egyébként.

– Mit akart mondani?
– A lett példával akartam élni, a baltiak éppen a mi csoportunkból jutottak el a legutóbbi Európa-bajnokságra. Ha nekik sikerült, nekünk miért ne menne? Erre gondoltam, aztán eszembe jutott néhány, Rigában anno pályára lépő játékos beszámolója. A lettek menetelése mögött, a labdarúgásban koncepció volt és van, azaz azt, hogy ott lehettek Portugáliában, csak részben köszönhették a szerencsének.