Pára és izzadtság: a hőség zavara

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2006.03.17. 00:50
Címkék
Egy héttel a sivatagi idénynyitó után máris megérkezett a következő helyszínére a Formula–1-es cirkusz. E hét végén az idény legkimerítőbb viadala vár a versenyzőkre Malajziában.
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
ddpi
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
ddpi
Fernando Alonso a dobogó tetején, lét s nemlét határán: látszott rajta, hogy tönkrement az ?itatója?
Nem sok pihenőt kapott a Formula–1-es mezőny, hiszen az idénynyitó Bahreini Nagydíjat követő hétvégén máris Malajziában gyülekeznek a csapatok és a pilóták. A rövid idő alatt több szempontból is akklimatizálódniuk kell a szereplőknek, az óraátállítás mellett az időjárási különbségekre is gyorsan fel kell készülniük.
A sivatag száraz forróságát ugyanis össze sem lehet hasonlítani a kilencvenszázalékos páratartalmú, harminc foknál is magasabb hőmérsékletű levegővel, amely a motorokat és a pilótákat egyaránt megkínozza. Ide a legmagasabb szintű fizikai felkészültség szükséges, a hőség ugyanis minden más helyszínnél jobban próbára teszi a versenyzők állóképességét.

,,Sokan faggatnak, milyen itt versenyezni, és igazából az egyetlen negatívumként a hőséget említhetem – mondta David Coulthard. – Ez olyan, mintha valaki a szaunában végezne testmozgást. Ilyet pedig csak az őrültek csinálnak. Talán csak egy kivétel van, a szex...”

A hűsölés itt csak álom

A versenyzők tűzvédő öltözékük miatt még az óránkénti 300 kilométeres sebesség mellett sem hűsölhetnek, óriási a hőség az autójukban.
,,Elképesztően forró a levegő, ezt nemigen lehet leírni – mondta Jenson Button. – Alig kapni levegőt, még a hosszú egyenesekben sem az igazi a légzésünk. A magas páratartalom miatt az ember olykor azért küszködik, hogy némi levegőt juttasson a tüdejébe. Amikor pedig mélyet sóhajtunk, belül is csak a forróságot érezzük, teljesen elönt. Nem kellemes érzés.”

A pilótáknak ilyen körülmények között kell versenyezniük. Button szavaiból ítélve az eszmélet megtartása is nagy feladat, nemhogy a többi autó figyelése vagy a kör gyors teljesítése.

,,A kimerültség mértékét nagyban befolyásolhatja az autó – magyarázta Ralf Schumacher. – Pályafutásom során voltak itt versenyeim, amelyeken rosszul beállított autóval mentem, akkor nagyon elkészültem az erőmmel. Máskor viszont jól irányítható autóm volt, és szinte meg sem éreztem a nehézségeket. Tehát ha valakinek jó autója van, nemigen lehet gondja.”

A másfél órás futam alatt a hőség fokozatosan hat a pilótákra, akik a végére teljesen kimerülhetnek.
,,A fő gond, hogy rengeteget izzadunk, amitől a viadal második felére elkezdődik a kiszáradás – mondta Jacques Villeneuve. – A verseny végére emiatt sokan veszítenek a lendületükből, csak az a céljuk, hogy eljussanak a kockás zászlóig.”

Sokat kell inni a futam előtt

Tavaly a Malajziai Nagydíjat megnyerő Fernando Alonso és a harmadik helyen célba érő Nick Heidfeld egyaránt arra panaszkodott, hogy az elején tönkrement az itatója, ami a dobogón is meglátszott rajtuk. A pilóták különböző mennyiségű folyadékot kapnak egy-egy versenyre, amelyet a bukósisakon a szájuk előtt lévő lyukon szívhatnak be a futam alatt.

A csütörtöki sajtótájékoztatón részt vevő négy pilóta közül Button egy litert, Villeneuve hat decilitert, Ralf Schumacher majdnem fél litert, míg Coulthard négy decilitert kap a különleges, vitaminokkal dúsított italból.
,,A versenyen is kell inni, de fontosabb, hogy előtte mennyit fogyasztasz – árulta el Button – Én általában öt litert iszom meg a verseny reggelén, mert amint láthattuk Fernando és Nick esetét, nem tudhatod, mi történik a futamon. Néhány éve én is így jártam, és mivel a rajt előtt nem ittam eleget, fokozatosan remegni kezdtem, a végére pedig már alig láttam, minden elhomályosult előttem.”

,,Edzőink egyik fontos feladata, hogy megállapítsák, bizonyos terhelés alatt mennyi folyadékot veszítünk, és ennek milyen hatása van a teljesítményünkre – tette hozzá Coulthard. – Tagadni sem lehetne, hogy veszítünk az energiánkból, lelassul a reakciónk, mentálisan is gyengébbé válunk. Ez ellen pedig már nem küzdhetsz, csak lélekben megpróbálsz felülkerekedni rajta. Sok pilóta olyan állapotban ér célba, hogy ha elmenne a magánorvosához, azonnal kórházba küldené kiszáradás miatt. Ám ehelyett kapunk egy hideg, nedves törülközőt a nyakunkba, és hallgatjuk, hogy már me-gint a semmiért kapjuk a fizetésünket.”

A motorok is megszenvedik

Ami a motorokat illeti, Denis Chevrier, a Renault motorfelelőse elárulta: a nyolchengeres erőforrások sokkal nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve, mint korábban a V10-esek. Ráadásul a két versenyre szóló motorok miatt szinte mindenki azzal a hajtóművével érkezik, amelyet már próbára tett a bahreini sivatagban. ,,A pályán sok a gyors kanyar, a motor pedig kisebb teljesítményű az elődjénél – mondta Chevrier. – A nagy sebességgel vehető kanyarok nagy száma miatt az eddiginél tizenöt százalékkal hosszabb a teljes gázzal megtett táv. Ez természetesen roppant megerőltető az erőforrásoknak. Itt, a második futamon valóban kiderül, ki épített igazán megbízható motort.”



A Menetrend
Péntek
4.00–5.00: szabadedzés
7.00–8.00: szabadedzés

Szombat
4.00–5.00: szabadedzés
7.00–8.00: hivatalos időmérő edzés

Vasárnap
8.00: a verseny rajtja ---- A ----
Legfrissebb hírek

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
18 perce

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
26 perce

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
28 perce

Győzött és feljutott a női NB I-be az Újpest

Labdarúgó NB II
32 perce

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
52 perce

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
1 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
1 órája

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
3 órája
Ezek is érdekelhetik