Közel az aranyhoz a Volán

Amler Zoltán, Szűcs MiklósAmler Zoltán, Szűcs Miklós
Vágólapra másolva!
2006.03.16. 01:54
Címkék
Hogy a címvédő Alba Volán-FeVita miért nyerte meg – megint csak simán – kedd este a Megyeri úton a bajnoki döntő negyedik mérkőzését is?
Leegyszerűsítve: azért mert jobban játszott, de ennél azért természetesen összetettebb a válasz. Elsőként itt van mindjárt a kapuskérdés: ha a jégkorongra is érvényes a csapatsportok örök igazsága, hogy kapus nélkül nehéz – és miért is ne lenne igaz? – akkor egyértelmű, hogy ezen az estén a lila-fehéreknek nehéz dolguk volt.
Pokolian nehéz.

Miközben ugyanis fehérvári oldalon Budai Krisztián a tőle megszokott elsőrangú produkcióval szolgált, addig az újpestiek kapujában kezdő Sájevics Andrásnak, majd az ötödik percben őt felváltó Bernei Gergelynek sem ez volt élete meccse: Sájevics a pályán eltöltött 270 másodperc alatt két gólt szedett be, s ebből legalább „másfél” az ő lelkén szárad, Bernei pedig az első percek sokkhatása után szép lassan magához térő, és a második harmad közepén 2-1-re feljövő csapattársait küldte végérvényesen padlóra – vagy stílszerűen fogalmazva jégre – egy újabb potya góllal.
Csak a történeti hűség kedvéért: Sájevics Kovács Csaba és Csibi József találata után ült ki a cserepadra, míg Bernei Michal Stastny „nullszögből” fonákkal megemelt gyenge korongját segítette be nagy lelkesen a kapuba.

Annak ellenére, hogy ezen a meccsen egyértelműen a kapusok közötti különbség döntött az Alba Volán javára, igazságtalan lenne csak a lila-fehér portásokon elverni a port, hiszen – igaz, már 3–1-nél –, de olyan rutinos klasszis, mint Ladányi Balázs is elemi hibát követett el: a Volán negyedik gólját tulajdonképpen ő hozta össze azzal, hogy a második harmad utolsó másodperceiben, talán már az órát nézve, rendkívül hanyag mozdulattal odaadta a korongot az ellenfélnek. A tőle nagyon ritkán látható szarvashiba ellenére viszont talán éppen ő volt az, aki próbálkozott, de hiába: amellett, hogy a fehérváriak remekül kiiktatták a játékból, mint a döntő meccsei során legtöbbször, ezúttal sem akadt igazi társa, akire támaszkodhatott volna.
Márpedig ha kapus nélkül nehéz, társak nélkül sem könnyű.

Persze az eredmény okait kutatva a másik oldalról sem szabad megfeledkezni, hiszen Pat Cortina láthatóan remekül felkészített együttest állított ki erre a mérkőzésre is. A fehérváriak igyekeztek tanulni a múlt pénteken a Megyeri úton 5–3-ra elveszített összecsapásból, s a jelek szerint kiválóan megtanulták a leckét: ezúttal remekül kihasználták az újpesti védelem megingásait, s bár ehhez kellettek a lila-fehér kapusok, de végül is nem hagyták, hogy az Újpest talpra álljon, és esetleg a maga javára fordítsa a találkozót. Igaz, ezúttal mintha Ocskay Gábor és Palkovics Krisztián egy kicsivel szürkébb lett volna, de legalább megnyugodhattak a Volán-hívők: csapatuk ilyen helyzetben is képes a meggyőző játékra és a győzelemre. A Michal Stastny, Milos Palovcík, Csibi József támadótriónak most két gólt is sikerült összehoznia, mégpedig két rendkívül fontos találatot: a másodikat, amellyel megtörték az újpestieket és a harmadikat, amely a magukhoz térni látszó hazaiaknak láthatóan ismét kedvét szegte.

Mindent egybevéve tehát kijelenthető, nincsenek véletlenek, a jobb teljesítményt nyújtó csapat győzött, s került immár elérhető közelségbe a bajnoki címhez: az Albának pénteken már „csak” hazai pályán kell még egyszer legyőznie az Újpestet ahhoz, hogy sorozatban negyedszer is elhódítsa a bajnoki címet.
Pedig az újpestiek is próbálkoztak becsülettel

Percről percre

4. perc: a kapu mögül a bal oldalon érkező Kovács Csaba elé került a korong, akinek nem különösebben erős lövése a meglepett Sájevics mellett a kapuba csúszott. 0–1
5. perc: Tőkési távoli lövésébe Csibi a kapu előtt beleszúrt, így a korong Sájevics lába között a kapuban landolt. 0–2
31. perc: az emberelőnyben lévő Újpest támadott, Horváth passza után Gallo lövőhelyzetben rosszul vette át a korongot, de aztán ismét a kapu felé fordult és a kék vonalról nagy gólt lőtt Budai kapujába. 1–2
33. perc: Palovcík passzával Stastny húzott el a jobb szélen, s egy védőtől szorongatva rossz szögből – csak úgy becsületből – fonákkal kapura emelt, s a korong Bernei hóna alatt a kapuba pottyant. 1–3
40. perc: Ladányi a saját harmadában eladta a korongot, Ocskay Holéczyval játszott össze, majd miután visszakapta a pakkot, Bernei mellett a kapu bal oldalába lőtt. 1–4

MESTERMÉRLEG

Eduard Giblak, az UTE edzője:
A gyorsan bekapott két gól romba döntötte taktikánkat, kapust is kellett cserélnünk. Semmi okunk sem volt arra, hogy ne Sájeviccsel kezdjünk, hiszen Bernei meccshiánnyal küzd. Gólunkat követően magunkra találtunk, de az újabb szerencsétlen találat összetörte a játékosokat, akik becsülettel próbálkoztak, de Budait nem tudták legyőzni.

Pat Cortina, a Volán edzője:
Tudtuk, hogy idegenben ezúttal is nehéz lesz, ezért sokkal jobban felkészültünk a csatára. Szerencsénk is volt, de ki kell emelnem a csapat védekezését, amellyel egyértelműen felülmúlta ellenfelét. Nem beszélve Budairól, aki ezúttal is bizonyította klasszisát. Talán a kapusok közötti különbség befolyásolta legjobban a mérkőzés kimenetelét.

Varázslatos a magyar pályázat!

Miközben az UTE és a Volán a bajnoki címért csatázott, a nemzetközi szövetség (IIHF) zürichi központjában megkezdődött a 2011-es világbajnokságra pályázó országok prezentációjának meghallgatása. A svédek és a finnek kedden próbálták meggyőzni a pályázati bizottság tagjait, hogy keresve sem találnának jobb helyszínt a sajátjuknál – vita sem volt, itt is, ott is tökéletes vb-t rendeznének.

A második napon, szerdán következett a két tagból, Studniczky Ferenc elnökből és Kovács Zoltán főtitkárból álló magyar minidelegáció előadása, amely, nincs jobb szó rá, budapesti és székesfehérvári pályázatával elvarázsolta a jelenlévőket, többek között a kanadai és szlovén szövetség elnökét, vagy éppen a finnek főtitkárát. Talán azt is mondhatjuk, hogy ha a magyar válogatott az elitmezőny tagja lenne, nem sokat vacillálnának a döntéshozók…

„Egy kicsit mi is meglepődtünk, hiszen a vártnál nagyobb sikert arattunk a harmincperces prezentációnkkal. Ezt követően újabb fél óra telt el azzal, hogy válaszoltunk a kérdésekre, amelyek leginkább a szálláslehetőségekkel, a jegyárakkal és a felépítendő új székesfehérvári csarnokkal kapcsolatosan fogalmazódtak meg” – fogalmazott Studniczky Ferenc, aki szerint a magyar válogatott 2011-ig önerőből is kivívhatja az A-csoportos tagságot. „A tizennyolc-húszéves fiataljainknak igenis jó esélyük van erre!” A svédek, a finnek és a magyarok mellett a szlovákok rendeznék meg a vb-t (a mieink mellett ők is első ízben), a fehéroroszok viszont visszaléptek. Mi viszont soha sem adjuk fel, mert amint az elnök úr Zürichben nagy sikert aratva kijelentette: „Addig pályázunk, amíg sikerrel nem járunk!”

René Fasel, az IIHF elnöke (aki külön fogadta a magyar delegációt) szerint eljön a mi időnk – kell ennél nagyobb bizonyíték? Április közepén tartanak helyszíni szemlét a döntéshozók, akik a májusi, rigai vb-n mondják ki a végső szót. Amely talán úgy hangzik: Hungary.
UTEAlba Volán
1. harmad2. harmad3. harmadÖsszesen1. harmad2. harmad3. harmadÖsszesen
Kapura lövések15893219111242
Gólok01012204
Védések1791238157931
Kapusteljesítmény89.5%81.9%100%90.5%100%88.9%100%96.9%
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik