A Bátorfi-korszak is véget ért

„Világbajnok lesz belőle!” – jelentette ki magától értetődő természetességgel úgy huszonöt évvel ezelőtt Bátorfi István, aki nap mint nap órákat foglalkozott az akkor még alig több mint tízéves kislányával. Csillával a családi ház mellet lévő garázsban felállított pingpongasztalnál naphosszat gyakoroltatta a szervákat, mert mint mondta, ez lehet a nagy fegyvere, ezzel győzheti le a már akkoriban is verhetetlennek tartott kínaiakat.

Nos azt már tudjuk, hogy Bátorfi István tévedett – Csillából nem lett világbajnok –, de csakis ebben: az a fanatizmus, amellyel a sportra nevelte, s az a tehetség, amellyel a gyereket megáldotta a sors, végül is meghozta gyümölcsét, hiszen Bátorfi Csilla minden idők egyik legjobb, legeredményesebb magyar női asztaliteniszezője lett, aki nélkül az elmúlt két évtizedben elképzelhetetlen volt a válogatott. S nem véletlen a múlt idő: a néhány nappal ezelőtt kihirdetett világbajnoki csapatban – 22 esztendő után először – már nem szerepel a 37 esztendős asztaliteniszező neve.

„A válogatott edzőjével leültünk, és megbeszéltük az egészet, így nem ért meglepetésként a döntés – mondta a 13 esztendeje Németországban profiskodó klasszis. – Mivel csapat-világbajnokság következik, ahol se velem, se nélkülem nem lehetnek vérmes reményeink, ezért Téglás Péter úgy gondolta, ezen a versenyen tét nélkül építheti a jövő csapatát, a vébét felhasználhatja arra, hogy a fiatalok egy kis nemzetközi rutint szerezzenek. Mivel a helyében magam is így döntöttem volna, ezért természetesen egyetértettem vele.”

Az április 24-én kezdődő brémai csapat-vb-n tehát az együttes már nem számíthat Bátorfi Csilla győzelmeire, s ez nagy felelősséget ró a többiekre. Mert ne feledjük: Bátorfi 1984 óta (!) minden világ- és Európa-bajnokságon asztalhoz állt, s nemcsak „úgy” ott volt, hanem húsz éven keresztül – igazi csapatemberként – gyakorlatilag az ő teljesítményén múlott a válogatott sikere vagy éppen sikertelensége. S hogy legtöbbször sikerre vezette az együttest, annak ára volt: négy évvel ezelőttig a világ- és az Európa-bajnokságokon, alig másfél hét leforgása alatt előbb csapat- majd egyéni küzdelmeket rendeztek, és sokan úgy tartják, az együttes jó szereplése miatt százszázalékon küzdő Bátorfi Csilla az egyéni versenyre rendre elfáradt, ezért van neki például női egyesben „csak” egy Eb-aranya, az is még – tessék megkapaszkodni – 1986-ból.

Igen, jól számolnak: tizenhét esztendősen szerezte.

Valósággal berobbant a nemzetközi élmezőnybe, pedig akkoriban még inkább Urbán Edit volt az első számú magyar női asztalitenisző, aztán volt Wirth Gabriellánk, most van Tóth Krisztinánk. Előbbi kettőre már csak a jobb memóriájúak emlékeznek, utóbbi ugyan még nagyon is aktív, de már ő is harminc felett van. A Bátorfi-korszak viszont mindannyiukat összefogja, hiszen nemcsak csapattársként, párospartnerként is mellettük volt az ez idő alatt állócsillagként jelen lévő Bátorfi, aki a kilenc Eb-aranyából négyet velük szerzett – ez a produkció nemcsak idehaza, hanem a nemzetközi asztalitenisz-életben is egyedülállónak számít.

Persze napestig lehetne még sorolni Bátorfi legjeit, de csodálatos tehetségének talán az egyik legnagyobb elismerése, hogy Németországban is elfogadták: 1992 óta a Langweid játékosa (néhány éve már a játékos-edzője), s a csapat történetének első BEK-győzelme után, 1997-ben utcát neveztek el róla a kisvárosban.
Külhonban gyaníthatóan nem sok magyar sportolóról mondható el ugyanez.

Ami pedig a jövőt illeti, arról is határozott elképzelése van. Egyelőre még mindenképpen játszani szeretne, s a jelek szerint bírja a tempót a fiatalokkal: a kontinens legerősebb bajnokságában, a Bundesligában szereplő együttesek harmadik-negyedik emberei közül még mindig, 37 évesen is övé az egyik legjobb mutató. A sportágtól a későbbiekben sem szeretne elszakadni, hiszen igazából csak az asztaliteniszhez ért. Megvan az edzői diplomája, s hogy ért is a szakmájához, azt mi sem bizonyítja jobban: a keze alatt Bundesliga-bajnok és BEK-győztes lett a Langweid. Mivel idehaza évek óta kevés a hozzáértő, jó szakember, adódik a logikus kérdés: miért nem Magyarországon dolgozik Bátorfi Csilla?

„A közeljövőmet mindenképpen Németországban képzelem el – magyarázza. – Azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer majd Magyarországon dolgozzak, akár a válogatottnál, de ha lesz is ilyen, az még odébb van. Egyelőre ugyanis nem tudnának olyan feltételeket kínálni, hogy ezen érdemes legyen elgondolkoznom, és ezen nem az anyagiakat értem. A sportág hazai viszonyai… Túl sokat kellene harcolni. Egyébként volt idő, amikor azt terveztem, létrehozok egy német-magyar közös pingpongsulit, de rá kellett jönnöm, most ennek sincs realitása. Magyarországon mind kevesebb gyerek pingpongozik, s akik egyáltalán elkezdik, többnyire azok sem olyan lelkesedéssel teszik, mint mi csináltuk annak idején.”

Ma már valószínűleg nehéz lenne egy kislánynyal naphosszat a szervákat gyakoroltatni a garázsban, igaz, mostanában már azt sem hallani senkitől, „meglátják, ebből a kislányból világbajnok lesz!”