Ünnep ezer négyzetméteren

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2006.03.01. 01:22
Címkék
Túlzás nélkül állítható, hogy a magyar asztaliteniszsport legújabb kori történelmének egyik rendhagyó, de mindenképpen ünnepi eseményének adott otthont kedden a budapesti Pólus Center szomszédságában lévő China Mart: új egyesület alakult.
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit
Mirkó István
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit
Mirkó István
Vej Csin-csiu mellett Klampár Tibor oktatja az új csapat versenyzôit

Igen, rendhagyó és egyben ünnepi, hiszen miközben az elmúlt időszakban – anyagi okok miatt – számtalan nagy múltú klub szűnt meg, új alapításáról csak elvétve jött hír. A Wink Asztalitenisz Club tehát az üdítő kivételt jelenti, ráadásul nem csupán a megalakulása miatt: a fővárosi egyesületet a Magyarországon tevékenykedő kínai vállalkozások hozták létre, s aki egy kicsit is jártas a sportágban, az tudja, hogy az ázsiai ország, ha valamit, akkor az asztaliteniszt nagyon komolyan veszi, arrafelé nem egy sportág a sok közül, hanem „a” sportág. Kína nemzeti sportja.

Különleges helyzetben van tehát a Wink, amelynek elnöke, Vej Hsziang azt is elárulta, szeretnék, ha a kínai-magyar kooperáció minden előnyét kihasználhatnák a klub játékosai. Terveik között szerepel az is, hogy az ázsiai országból hívnak edzőket és versenyzőket, ezzel is segítve a magyarok fejlődését, sőt a Wink asztaliteniszezői előtt a kínai edzőtáborozás lehetősége is felvillant. Igaz ez még akkor is, ha egyelőre a China Mart bevásárlóközpont harmadik emeletén ezer négyzetméteren 21 asztalon dolgozó klubnak hivatalosan négy utánpótláskorú játékosa van, de mint mondják: „Az ajtónk mindenki előtt nyitva áll.” A klub amúgy a fogyatékkal élő sportolók számára is játéklehetőséget kínál – nem kell attól tartani, hogy az asztalok üresen fognak állni. A nyüzsgést látva – no meg a pletykákat hallva… – biztosra vehető, hogy rövid időn belül a felnőttek között is mind több winkes asztaliteniszezővel fogunk találkozni.

A szakmai munkát egyébként a korábban a BVSC-nél dolgozó kínai Vej Csin-csiu irányítja, mellette a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Klampár Tibor, valamint az ugyancsak ex-BVSC-s, többszörös országos bajnok Marsi Márton segíti a fiatalok fejlődését, ami egyben a magyar asztaliteniszsport előbbre lépését is eredményezheti.
Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
10 perce

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
37 perce

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
53 perce

Aranycipő: a legnagyobbak ezúttal „hallgattak”, Kane társat kapott a negyedik helyen

Minden más foci
59 perce

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
1 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
1 órája

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik