Vége a lidércnyomásnak

– Nem túlzok, remekül néz ki!
– Köszönöm, úgy érzem, teljesen rendbe jöttem – mondta Rózsa Norbert. – Éppen nagy rohanásban vagyok, hiszen költözködöm, a Testnevelési Egyetemre is be kellett ugranom, meg a bankba is. És akkor még itt ez az interjú… De semmi gond, örülök, hogy sok dolgom van…

– Amin átment, nem volt hétköznapi. Mély depresszió, három hónap kórház. Akar beszélni róla?
– Túl vagyok mindenen, megtanultam kezelni, pontosabban megtanítottak kezelni az életemet. Igen, nyugodtan kérdezhet!

– Hogyan kezdődött?
– Élettapasztalatok nélkül jöttem fel annak idején Budapestre. Fiatal voltam, nem ismertem a fővárosban senkit, csak az úszás volt az életem. Aztán… Nem tudtam feldolgozni azt a meghurcoltatást sem, amelyben a Zemplényi-ügy kapcsán volt részem.

– Ez volt az első két fejezet.
– Erre rakódtak rá később a csalódások, majd jöttek az anyagi gondok, s végül tavaly felbomlott a házasságom. Hosszú, fájdalmas folyamat végén jutottam el a mélypontra…

– Bajban ismerszik meg a barát. Sokan keresték a kórházi ápolás idején?
– A barátaim, a régi úszótársaim nem felejtettek el: Darnyi Tamás, Deutsch Tamás, Horváth Péter, Szabó Joe, a gyúrónk, Baranyai Pista és Gyarmati Andrea… Az utóbbit kellett volna elsőként említenem, ő és az édesanyja, Székely Éva indított segítő offenzívát értem.

– Azt mondják, az Erzsébet-kórházban csodát tettek önnel.
– Nem túlzás, megmentették az életemet.

– Most tényleg kiegyensúlyozottnak tűnik.
– Panaszmentes vagyok. A TF-en az utolsó évemet végzem a szakedzőin, a válás miatt eladtam a lakásomat, albérletben élek, ám rendezetten. Egyszóval alakulok.

– Jár uszodába?
– Szabó Joe egyesületében, a Széchy SE-ben lettem szakosztályvezető. Anyagilag, ha nem is ugrálhatok, de a Mező Ferenc Alapítvány jóvoltából tisztes havi járulékot kapok.

– Hogy a sportról is szó essék: melyik aranyérmére a legbüszkébb?
– Az atlantai olimpiai aranyra! A megpróbáltatásokkal járó előzmények miatt, s persze azért is, mert négy évvel korábban, a barcelonai olimpián kétszer is ezüstérmes lettem.

– A mestere, Széchy Tamás meghalt, és a sok galibát okozó menedzser, Zemplényi György sincs már. Hogyan élnek az emlékezetében?
– Széchy Tamásnak meghatározó szerepe volt az életemben, egy személyben pótszülő, tudós szakember, atyai barát… Zemplényi ellentmondásos személyiség volt, mindenkit átejtett, de az vitathatatlan, hogy az úszóknak minden feltételt megteremtett.

– Álmodik a jövőről?
– Álmodom, de már nem azokat a szörnyű zagyvaságokat, mint korábban. Álmomban gyakran úszom. Túl hosszú távra még nem tervezek. A szakedzői elvégzésére koncentrálok, visszatérésre a medencék partjára, s szeretnék ismét ralizni. Egy baleset és a betegségem miatt hosszú ideje nem ülhettem versenyautóba. De ezek csak tervek. Most annak örülök leginkább, hogy felépültem.