Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.07.14. 07:22
null
Telt ház várható a Csíkszereda első élvonalbeli bajnokiján (Fotó: FK Csíkszereda)
Fennállása során először szerepelhet a román élvonalban az FK Csíkszereda, a másodosztályból ragyogó teljesítményt nyújtva feljutó együttes első ellenfele hétfő este a bukaresti Dinamo lesz.

Van abban valami sorsszerű, hogy az FK Csíkszereda történelmének szinte valamennyi fontos, szintlépést jelző találkozóján a Dinamo Bucuresti volt az ellenfél: 2017-ben az U17-es csapat ellene játszotta a székelyföldi akadémia első kupadöntőjét, 2018-ban az akkor Liga 3-as felnőttcsapat drámai tizenegyespárbajban ejtette ki a fővárosi együttest a Román Kupában, tavaly pedig, amikor először jutott el az élvonal kapujába, éppen a Dinamóval vívott osztályozót az FK. Most pedig, amikor végre összejött a Superliga-szereplés, a sorsolás értelmében újra a Dinamo a Csíkszereda történelmi ellenfele. 

Szondy Zoltán

„Nyilván izgulunk, de annak nagyon örvendünk, hogy telt ház, háromezer néző lesz majd a hétfő esti mérkőzésen. A Dinamo tavaly is a felsőházban volt, az idén pedig már a bajnoki címre tör, szóval, nagyon jó csapat, de szerintem mi is készen állunk, rendben leszünk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke.

Székelyföld második első ligás együttese szervezeti és infrastrukturális szempontból már eddig is készen állt a Superligára, így a nyári szünetet elsősorban a keret megerősítésére fordította: két erdélyi játékos, a kapus Pap Eduárd (Újszentes) és a 17 éves csatár, Gergely Alpár (Kézdivásárhelyi SE) mellett négy újabb anyaországi futballista érkezett Ferenczi János (DVSC), Szalay Szabolcs (ZTE), Szabó Bálint (Paks) és Végh Bence (MTK) személyében. Ez Liga 2-ből feljutó csapatnál viszonylag szerény mértékű változás, ám Csíkszeredában a klub és a szakmai stáb is úgy ítélte meg, hogy a feljutást kiharcoló játékosok megérdemelnek egy esélyt az első osztályban is.

Ilyés Róbert vezetőedző rendelkezésére így összesen 28 futballista áll, közülük azonban csupán hárman (Pap Eduárd, Veres Szilárd és Peter Gál-Andrezly) játszottak már a Superligában. Az eddigi legsikeresebb csíkszeredai futballista (bajnoki cím és Román Kupa-győzelem a Rapid színeiben) azonban büszkén és bizakodva várja, hogy a kispadról irányíthassa szülővárosa csapatát az élvonalban.

„Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen csodát tudtunk tenni, ez a megvalósult álom. Nagyon szeretnénk bizonyítani és jó futballt mutatni a szurkolóinknak. Öt hetünk volt felkészülni, szerintem sikerült, bízom a csapatban, hogy helytáll. Tiszteljük a Dinamót, de mindent megteszünk, hogy legyőzzük” – mondta az FK szezont felvezető sajtótájékoztatóján Ilyés Róbert. Az edző ugyanakkor elismerte, egy-egy szélső védőre és centerre még szüksége lenne, az viszont nem zavarja, hogy az évad elején sorra jönnek majd a topcsapatok a Hargita aljába, a Dinamo után a CFR, a Rapid és az Universitatea Craiova.

„Nekem nem gond, hogy rájátszásos együttesek ellen kezdünk, előbb-utóbb mindenkivel kell játszani, és ebben az időszakban talán az FCSB-n kívül nincs olyan csapat, amelynek már kész lenne a játéka” – tette hozzá Ilyés. 

Raul Palmes pedig már elsősorban a régebb óta az FK-ban szereplő játékosok vágyát is megfogalmazta: vissza akarnak vágni a 2024-es párharc miatt, amely egy évvel késleltette a Csíkszereda feljutását.

„Az ország egyik nagycsapatával játszunk, és van bennünk revansvágy az osztályozó miatt, ezt érzem a fiúkon is. Legfőbb fegyverünk az összeszokottság lehet, a jó futballistáink mind maradtak, sokan már négy-öt éve együtt játszanak, és az újak is biztosan a segítségünkre lesznek” – nyilatkozta a Honvéd akadémiáján nevelkedő védő, aki 2016–2017-ben az NB I-ben már bemutatkozott, de a román első ligában a hétfői lesz az első mérkőzése.

SUPERLIGA, 1. FORDULÓ     
20.30: FK Csíkszereda–Dinamo Bucuresti – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
17 órája

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41
Ezek is érdekelhetik