Az NSO ajánlja:
A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki adatbank
Átigazolási körkép
NB III
Bajnoki múlt
NB II 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Íme, itt a tatabányai Bábel FC
Szinte napra pontosan tizenöt éve játszott edzőmérkőzést egymással a Tatabánya és a Dorog, akkor csak egy osztály választotta el a két csapatot. Azon a mecscsen sajnálatos sérülés történt, amely miatt némileg megromlott a két klub és a két akkori vezetőedző kapcsolata.

Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén

Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
A kék-fehérek alapembere mégsem külföldi, hanem a nyáron Vácról érkezett Hajdú Norbert volt. A 23 éves, ballábas játékos először némi szerencsével talált a dorogiak kapujába, majd kétszer ziccerig jutott, és ki is használta mindkettőt. A Tatabánya együttesében jól futballoztak a kameruniak: főleg az irányító poszton játszó Joseph Ngaile és a gólt szerző Dorge Kouemaha.
A mérkőzést egyelőre a pálya széléről figyelte a csatártárs, Nagy Tamás, aki a jövő héten már megkezdi a labdás edzéseket. Nem volt ott a műfű szélén azonban a sérült Tóth Zoltán, illetve a hétvégére belázasodó Deme Imre. A Csőszer FC jelenleg tíz idegenlégióssal készül a bajnokságra, de ez a szám nem végleges. A napokban eldől, hogy kék-fehér mezt húzhat-e Andrea Borges. "A keret még alakul, de a ciprusi edzőtáborba már várhatóan a végleges alakulattal utazunk" – mondta a meccs lefújása után Sisa Tibor, aki a sok légiós miatt hol angolul, hol szlovákul, hol szerbül, hol pedig arabul dirigált a kispadról.
Csőszer fc-TATABÁNYA - DOROGI FC 6–0 (3–0)
Tatabánya, 400 néző, V: Plotár
CSŐSZER FC. 1. félidő: Poleksic – Vati, Németh K., Barkac, Megyesi – Nana, Mile, Hajdú, Nalbani – Ndojo, Borges. 2. félidő: Postrich – Kerényi, Barkac, Filó T., Megyesi – Nana (Silva), Joseph, Hajdú, Balogh Z. – Kouemaha, Márkus
G: Hajdú (3), Borges, Márkus, Kouemaha
A meccs akciója
Bár a Tatabánya két hét kemény munkán van túl, Hajdú Norbert mégis roppant agilisan, frissen és eredményesen futballozott. A balszélső egyszer szerencsével, kétszer szép akció után talált a kapuba.
A meccs bakija
Márkus Tibor csak egy félidőt töltött a pályán, de így is gólt szerzett. A bajnokság gólkirályjelöltjétől a kapu előtt néhányszor elpattant a labda, és egy tizenegyest fölélőtt.
A meccs utasítása
A tanárember Sisa Tibor öt nyelven dirigálta végig a mérkőzést, a kameruni Nana Ahidjót arabul utasítgatta. Sisa Tibor Kuvaitban is dolgozott, s most hasznosíthatta nyelvtudását. ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik