Minden kérdés eldőlt

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2006.01.09. 01:45
Címkék
Tápai Andrea is eredményes volt
Tápai Andrea is eredményes volt
Tápai Andrea is eredményes volt
Tápai Andrea is eredményes volt
Tápai Andrea is eredményes volt
Tápai Andrea is eredményes volt

Az osztrák bajnokságban az előző szezonban újoncként negyedik helyen záró Atzgersdorf többségében fiatal, juniorkorú tehetségek együttese, de akad egy-két tapasztalt játékosa is. Az EHF-kupa-győztes fehérvári gárdának az előzetes információk szerint ezt az ellenfelet gond nélkül illett legyőznie – s így is történt.
Hatvan szurkoló kísérte el a vendégcsapatot, amely nem sok örömöt szerzett a híveinek. Sokat kellett várni az első hazai gólra: a negyedik percben Tápai Szabina büntetőből talált be. Ekkor még úgy tűnt, nem is lesz olyan könynyű dolguk a hazaiaknak. Sugár Tímea remek védéseinek köszönhetően csak a hetedik percben sikerült először betalálniuk az osztrákoknak, de Tápai Szabina vezérletével ekkorra már játékba lendült a Cornexi.

Miután eredményesebbé vált a hazaiak támadójátéka – ezt főleg Tápai Szabinának köszönhették a fehérváriak –, az osztrákok már nem tudtak olyan hatásosan védekezni, mint az első tíz percben. A gyors letámadásokkal szemben tehetetlenek voltak, a hazaiak fokozatosan növelték előnyüket. Védekezésben is nagyszerűen kézilabdázott a Cornexi, Sugárral az élen sok labdát szerzett, amelyekből rakétasebességre kapcsolva, rendre eredményes támadásokat vezetett. Elöl Kenyeres Fanni és Őri Edina is parádézott.

A folytatásban mindkét együttes kicsit szellősebben védekezett, a fehérváriak olykor kapkodtak, amit a vendégek kihasználtak. A Cornexi cserejátékosait is szerepeltette a második játékrészben, de ez nem vetette vissza a játékát. A vasárnapi visszavágóra nyugodtan utazhat el a magyar csapat, már a 16 között érezheti magát.

Első mérkőzés

CORNEXI-ALCOA HSB-HOLDING - TW ATZGERSDORF (osztrák) 37–15 (18–4)
Székesfehérvár, 1400 néző, V: Pavicsevics, Razsnjatovics (szerbek)
CORNEXI: SUGÁR – BALOGH B. 6 (2), Korgyuk 4, Siti B. 1, Vijunaite 2, TÁPAI SZ. 8 (2), KENYERES 5. Cs: Fekete (kapus). Szabó V. 2, Vaszari 2, ŐRI E. 4, Pádár M. 1, Tápai A. 1, Tillinger 1. Edző: Szabó Edina
ATZGERSDORF: Hrdlicka – Kostková 2, Zierk 4, Umreich 1, Császár, T. Gams 2, MORAVANSKA 5 (2). Cs: Franz, Feuerfeil (kapusok), Vancová 1, S. Gams, Skazlic, Trummer, Friedl. Edző: Lubomir Popluhar
Az eredmény alakulása. 8. p.: 2–1. 21. p.: 11–3. 25. p.: 14–4. 35. p.: 20–6. 45. p.: 27–10. 55. p.: 33–13
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2

Mestermérleg
Szabó Edina: – Nagyon elégedett vagyok. Igaz, hogy nem azonos képességű csapatok találkoztak, ettől függetlenül játékosaim nagy kedvvel és többnyire fegyelmezetten játszottak.
Lubomir Popluhar: – Együttesem először lépett ki az európai kupaporondra, a fejlődéshez ilyen találkozókra van szüksége.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
8 perce

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
18 perce

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
38 perce

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
43 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
47 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
53 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
1 órája

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik