Megkezdődött a végső visszaszámlálás

Mitsubishi vagy Volkswagen?
Ez a legfontosabb kérdés a szilveszterkor rajtoló Dakar-rali autós viadalánál. A Mitsubishi nem változtatott győztes csapatán, és noha a Pajerón év közben folyamatosan változtattak, a csapatfőnök bevallása szerint leginkább a fizikai felkészülést "favorizálták". A Volkswagen ezzel szemben új pilótákat igazolt (a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainzot és a rutinos amerikai Mark Millert), új autóval áll elő, egyéniben (Bruno Saby révén) és a gyártók között egyaránt megnyerte a Világkupa-sorozatot.

Azt mondják, az új Race Touareg egyszerűen félelmetes. És hát – pestiesen szólva – a csapat sem semmi! A Vk-győztes Sabyról, akin nem fog az idő, már beszéltünk, de ott van még a sivatagi show egyetlen női győztese, Jutta Kleinschmidt, valamint az utóbbi évek legtehetségesebb dél-afrikai pilótája, Giniel de Villiers. A két újonc is nagy nyereség, s noha Sainznak viszonylag kevés sivatagi tapasztalata van, a hírek szerint ez a homok sem okoz neki gondot. Miller ugyan amerikai viadalokon edződött, ám a Dakartól sem fél.
A Volkswagen az utóbbi években talicskaszámra tolta a pénzt a Dakar-csapatba, és most már szeretné, ha megtérülne valamennyi a befektetésből. Ehhez most már nemcsak jó csapata, hanem kiforrott, gyors autója is van.

Igen ám, de az utóbbi években verhetetlen Mitsubishi-csapatot sem szabad leírni, sőt…
A gárdának egyetlenegy tagja sincs, aki ne nyert volna Dakart, no és attól, hogy a Volkswagen megerősödött, a Mitsubishi még nem gyengült, sőt. Szokásához híven egész évben folyamatosan tesztelt és fejlesztett. A Pajero küllemében ugyan nem sokat változott (ahogy az már lenni szokott, néhány új támogató neve került fel az autóra), belül viszont újabb finomításokat hajtottak végre – lassan precízebben működik majd a kocsi, mint a legpontosabb svájci órák.
És akkor nézzük, kik ülnek a volán mögött. Stéphane Peterhansel motorral hatszor, autóval kétszer (2004, 2005) nyerte meg a világ legnehezebb tereprali-megméretését, és bár nem kenyere a hencegés, csöndesen megjegyezte, ha kérdezték, hogy mindent megtesz a remek sorozat folytatásáért.

Maszuoka Hirosi autóval szintén kétszer nyerte meg a sivatagi show-t, és nem adta fel a reményt, hogy még egyszer meghódítsa a Szaharát. Az idén visszaült mellé régi navigátora, Pascal Maimon – aminek azért van nagy jelentősége (érzelmi szempontból biztosan), mert vele aratta a legnagyobb sikereit.
Luc Alphand a sípályák után az autósportban hódít – az egykori lesikló Világkupa-győztes viccesnek tartja, amikor arról kérdezik, nem fél-e a méregerős Pajeróban. No de kérem, ő korábban kasztni nélkül is 100 kilométer/óra fölötti tempóval száguldott, most meg még bukóketrec is védi… Szóval Alphand ezúttal a saját csapattársai orra alá is borsot törhet – már ha megengedik neki a vezetők.

Joan Roma a tavalyelőtti motoros győzelme után egyetlen pillanatig sem gondolkodott, amikor hívta a Mitsubishi, és bár még csak tanulgatja az autózást, a nagy elődök (Hubert Auriol és Stéphane Peterhansel) példája lebeg a szeme előtt – nem lehetetlen vállalkozás, hogy valaki jó motorosból jó autós legyen.
Ennyit a gyári pilótákról. Egyébként nem csak tőlük kell tartani, hiszen Carlos Sousa a Nissan egyik legújabb fejlesztésű fenevadját vezeti, no és ott vannak még a félgyári pilóták is, akik a végső győzelemre ugyan nem esélyesek, ám természetesen minden erejükkel azon lesznek, hogy beleköpjenek a nagyok levesébe.

Az autós címvédő: Peterhansel, a rekordhalmozó

A francia Stéphane Peterhansel már azzal maradandót alkotott, hogy motorral hatszor megnyerte a Dakar-ralit. Első diadalát másfél évtizede, 1991-ben aratta, Yamahája nyergében szinte legendává vált.

Évekig a franciák nemzeti hőse volt, mígnem néhány esztendővel ezelőtt úgy döntött, elég a két keréken való száguldásból, és versenyautóba ült. Persze azonnal elkezdődtek a találgatások arról, sikerül-e neki az, ami honfitársának, Hubert Auriolnak – motor után autóval is tud-e nyerni a Dakaron.

Nos, már 2003-ban majdnem sikerült neki. Az volt az az idény, amikor egy életre megtanulta, hogy a Dakarnak csak a céldobogón van vége. Fölényesen vezetett, amikor az utolsó előtti napon technikai gondja támadt. Talán túl heves volt, türelmetlen, vagy éppen ellenkezőleg, vigyázni próbált – utólag nehéz lenne megmondani –, a lényeg, hogy megállt a Mitsubishi. Ő pedig dühében és csalódottságában legszívesebben a fejét verte volna a kormánykerékbe.

Egy évvel később aztán eljött az ő ideje. Az egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy a Mitsubishi egyik pilótája nyeri meg a versenyt, az is csak rövid ideig, hogy ő lesz az. A sportág történetében azóta nem egyedül Auriol volt bajnok az autós és motoros kategóriában egyaránt. Ráadásul Peterhansel az idén januárban a produkcióját megfejelte még azzal, hogy másodszor is a legjobb lett az autósok mezőnyében.
Megjegyzendő, hosszú út állhat még előtte, 40 évesen fiatalnak számít a terepraliban.

---- Autósok

1979 Genestier, Treblaut/Lemodant (francia, Range Rover)
1980 Kotulinsky, Luffelman (német, Volkswagen)
1981 Metge, Giroux (francia, Range Rover)
1982 B. Marreau, C. Marreau (francia, Renault)
1983 Ickx, Brasseur (belga, Mercedes)
1984 Metge, Lemoyne (francia, Porsche)
1985 Zaniroli, da Silva (francia, Mitsubishi)
1986 Metge, Lemoyne (francia, Porsche)
1987 Vatanen, Giroux (finn, francia, Peugeot)
1988Kankkunen, Piironen (finn, Peugeot)
1989 Vatanen, Berglund (finn, svéd, Peugeot)
1990 Vatanen, Berglund (finn, svéd, Peugeot)
1991Vatanen, Berglund (finn, svéd, Citroën)
1992 Auriol, Monnet (francia, Mitsubishi)
1993 Saby, Sérieys (francia, Mitsubishi)
1994 Lartigue, Périn (francia, Citroën)
1995 Lartigue, Périn (francia, Citroën)
1996 Lartigue, Périn (francia, Citroën)
1997 Sinozuka, Magne (japán, francia, Mitsubishi)
1998 Fontenay, Picard (francia, Mitsubishi)
1999 Schlesser, Magne (francia, Renault Buggy)
2000 Schlesser, Magne (francia, Renault Buggy)
2001 Kleinschmidt, Schulz (német, Mitsubishi)
2002 Maszuoka, Maimon (japán, francia, Mitsubishi)
2003 Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi)
2004 Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi)
2005 Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi)

Motorosok
1979 Neveu (francia, Yamaha)
1980 Neveu (francia, Yamaha)
1981 Auriol (francia, BMW)
1982 Neveu (francia, Honda)
1983 Auriol (francia, BMW)
1984 Rahier (belga, BMW)
1985 Rahier (belga, BMW)
1986 Neveu (francia, Honda)
1987 Neveu (francia, Honda)
1988 Orioli (olasz, Honda)
1989 Lalay (francia, Honda)
1990 Orioli (olasz, Cagiva)
1991 Peterhansel (francia, Yamaha)
1992 Peterhansel (francia, Yamaha)
1993 Peterhansel (francia, Yamaha)
1994 Orioli (olasz, Cagiva)
1995 Peterhansel (francia, Yamaha)
1996 Orioli (olasz, Yamaha)
1997 Peterhansel (francia, Yamaha)
1998 Peterhansel (francia, Yamaha)
1999 Sainct (francia, BMW)
2000 Sainct (francia, BMW)
2001 Meoni (olasz, KTM)
2002 Meoni (olasz, KTM)
2003 Sainct (francia, KTM)
2004 Roma (spanyol, KTM)
2005 Cyril Despres (francia, KTM) ----
A Dakar-rali motoros mezőnye túl sokat nem változott az utóbbi években. Az idén is csak a KTM nevezett gyári csapatokat a viadalra, úgyhogy csupán az a kérdés, melyik alakulatának tagja hódítja el az első helyet. Újdonságot talán csak a "zöldfülűek" és a szabálymódosítások jelentenek.

A viadal történetében gyakoriak a szabálymódosítások, ám zömmel a gyakorlatban nem érzékelhetőek. Az idei rajt előtt viszont radikális változtatásokra volt szükség, mert a 2005-ös Dakar minden idők legtragikusabb versenye volt. Két versenyző életét vesztette, egyikük minden idők legnagyobb terepra-lisa, a kétszeres Dakar-győztes Fabrizio Meoni. A halálesetek a túl nagy sebességre, a túlsúlyos motorokra, a védőfelszerelések hiányára és a túlzott feszültségre voltak visszavezethetőek. Így aztán a Dakar szervezői márciusban forradalmian új szabályokat fogadtak el.

A lassúbb iram érdekében a motorosoknál (és a kamionosoknál) 150 kilométer/órában maximalizálták a sebességet – a tűréshatár plusz tíz kilométer/óra – lakott területen pedig kötelezően tartani kell az ötvenes tempót. A lassulást szolgálja, hogy a műholdas navigációt szinte teljesen a háttérbe szorították, emiatt sok függ a pilóták tájékozódási képességétől. A pilóták nagyobb léptékű, hétnyelvű itinerre – eddig csak francia volt – támaszkodhatnak, mert a GPS csak a titkos navigációs pontok három kilométeres körzetében lép működésbe. Vészhelyzetben természetesen használható a GPS, de büntetés jár érte.

A tankolási intervallumot is csökkentették, a motorosok nem 350, hanem 250 kilométerenként találkoznak üzemanyagtöltő állomásokkal, ahol 15 percig leáll az időmérés. Ez a módosítás arra szolgál, hogy csökkentsék a motorok súlyát. A kisebb tankú motorok az eddigi gépekhez képest majdnem 20 kilóval könnyebbek és kezelhetőbbek lesznek. A versenyzők védelmét szolgálja a gerinc- és a mellkasvédő kötelező használata is.

De nézzük, ki milyen esélyekkel vág neki a viadalnak! A KTM az idén négy gyári csapattal, 11 gyári versenyzővel, 60 tagú személyzettel, hét kamionnal, hét terepjáróval, hat quaddal és majdnem negyven tonna alkatrésszel indul a Szaharába azzal a céllal, hogy sorozatban a hatodik győzelmét is megszerezze. A KTM-pilóták az új, 660R jelzésű motorral versenyeznek, mivel az 590 köbcentis változat nem vált be.

A francia Gauloises KTM-csa-patban két sztár és két újonc kapott helyet. A francia címvédő Cyril Despres, valamint a spanyol Isidre Esteve Pujol a Dakar legtapasztaltabb pilótái közül valók. A két nagynevű motoros mellett két fiatal francia indul még: David Casteau és Michel Gau az idén először szerepel a gyári alakulatban – Jean Brucy és Alfie Cox helyére igazolták őket. Különösen Casteau-ra kell majd figyelni, ő a Világkupa-összetettben a második helyen végzett. A spanyol Repsol KTM-alakulatban csak világsztárok húzzák a gázt. Az olasz Giovanni Sala minden idők egyik legsikeresebb endurósa, Marc Coma pályafutása legnagyobb sikerét érte el az idén, megnyerte az open kategóriás Világkupát, a chilei Carlos De Gavardo pedig megvédte címét a 450-es géposztályban.

A mindenféle értelemben fölényben lévő KTM-haddal egyedül az egytagú, félgyári Yamaha-csapat, a Yamaha Motor France próbálja meg felvenni a versenyt. A 36 éves David Fretigné az elmúlt két esztendőben is számos sikert aratott – a szakaszgyőzelmek mellett a 450-es kategóriában is bajnok lett. Részsikereit a 28. Dakaron is megismételheti, ám az összetettbeli elsőség megszerzésére szinte esélytelen.

A motoros címvédő: Despres, a szomorú győztes

Cyril Despres valószínűleg nem úgy képzelte el pályafutása első Dakar-győzelmét, mint ahogyan végül sikerült neki.
Normál esetben talán egy-két évet még várnia kellett volna rá, ám a sportág néhány hónapon belül elveszítette két legnagyobb alakját: a Fáraó-ralin Richard Sainct-et, majd a legutóbbi sivatagi show-n Fabrizio Meonit. Történetesen Despres két csapattársát, barátját.

Még ki sem heverte az egyik tragédiát, máris jött a másik, de neki tovább kellett mennie. Még a rajtdobogón megígérte, hogy Richard emlékére győzni fog, később aztán Fabrizióért is hajtott.

Életének legboldogabb napja lehetett volna a célba érkezésé, ha nincsenek a szörnyű balesetek. Így azonban fásult, szomorú győztes ácsorgott a dobogón. Az egykori szerelő, akit maguk közé emeltek a nagy bajnokok, s aki végül maga is bajnokká lett.
Az örömujjongás, a pezsgőzés elmaradt.

Cyril Despres tehát beválthatta, és beváltotta a barcelonai rajtnál tett ígéretét (Meonival együtt fogadták meg, hogy Sainct emlékére mindketten felállnak a dobogóra…), és végre hazamehetett, hogy egyedül lehessen a fájdalmával. "Hetek, hónapok teltek el, de még mindig nem tettem túl magam a barátaim elvesztésén – mondta később. – Ezzel együtt nem félek motorra ülni, élvezem, amit csinálok, profi versenyző vagyok, aki gyorsan akar menni."
És gyorsan megy – azóta is. Ahány versenyen csak elindul, ő a nagy esélyes, és általában győz is. A mostani Dakaron szintén ő a favorit.