Az Ülker kereste meg Gulyást

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2005.12.27. 23:53
Címkék
Gulyás Róbert egy hónappal ezelőtt szerződést bontott a görög Panelliniosz csapatával, majd hazajött Athénból Paksra, ahol eddigi utolsó magyar klubjában tréningezve várta az ajánlatokat.
Egészen keddig, amikor megérkezett egy török elitklub hívása, így a magyar válogatott centere csomagolt, és kora délután Isztambulba utazott."Az Ülker Istanbulhoz megyek, ahol még szerdán, de legkésőbb csütörtökön átesem a szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha minden rendben van, megkötjük a szerződést az Euroligában szereplő csapattal" – mondta Gulyás Róbert.Az Ülker az idén is képviseli országát az Euroliga-sorozatban, ahonnan nem hiányzott egyetlen alkalommal sem azóta, hogy fennállása során 1995-ben először megnyerte a török bajnokságot. Sőt! A háromszoros bajnok, kétszeres Török Kupa-győztes együttes 2001 óta mindig bekerült az Euroliga legjobb 16 csapata közé. Legutóbb a CSZKA Moszkva állította meg a final four kapujában.A mostani kiírásban nem remekel az együttes, az elitliga bivalyerős C-csoportjában csupán a Partizan Beogradot előzi meg két győzelemmel és hat vereséggel, ám a remény semmiképpen sem veszett el, hogy folytatódjon a 2001 óta tartó tendencia.Ehhez pedig elsősorban centerre van szükség Isztambulban. Mondjuk, a jó formában játszó Gulyás Róbertre. Ugyanis ezen a poszton az amerikai Jerry Holman az egész szezonra kiesett, honfitársával, Jerome Beasleyvel pedig szerződést bontottak. Mindennek a tetejébe az Euroliga történetének legjobb lepattanózója, a 2001-es, hazai rendezésű, ezüstérmet hozó Európa-bajnokság egyik legnagyobb sztárja, Mirsad Türkcan (megjárta az NBA-t, ahol a Milwaukee Bucks és a New York Knicks szerelését öltötte magára, majd a Racing Paris és a Dinamo Moszkva érintésével tért haza) sem léphetett már pályára sérülés miatt az év utolsó, vereséggel végződő Euroliga-találkozóján Athénban, a Panathinaikosz ellen. Így az amerikai Marcus Haislip mellett a mindössze 18 esztendős Oguz Savas vethető be Gulyás igazi terepén, a palánk alatt.Ha az orvosok is úgy akarják, az Ülker szerdai, ITU elleni bajnokija előtt már be is mutathatják Gulyás Róbertet az Abdi Ipekci Sportcsarnok nézőseregének – mint a klub újonnan szerződtetett játékosát.
Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
33 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
1 órája

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
2 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik