Neururer sem vállalta

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2005.11.07. 02:02
Címkék
Giovanni Trapattoni alatt szilárdabbá vált a kispad, a Stuttgart ugyanis elhozta a három pontot Nürnbergből. Az ezt megelőzően egyhuzamban négyszer ikszelő "svábok" harmadik győzelmüket aratták a bajnokságban, és a nyolcadik helyre jöttek fel a táblázaton. A "frankok" ellenben, mint ahogy a példa is mutatja, továbbra sem tudnak kijönni a gödörből  ez volt sorozatban a negyedik vereségük. Apró javulás azért tapasztalható náluk: a Brementől hat, a Bielefeldtől három, a Mainztól négy gólt kaptak, most a VfB-től viszont csak egyet&
A gyenge színvonalú mérkőzés egyetlen gólja a 10. percben született: Christian Gentner lövését még hárította Raphael Schäfer, a kipattanó labdát azonban Christian Tiffert 11 méterről a rövid sarokba helyezte. Ezután kevés említésre méltó esemény történt, a végén Jon Dahl Tomasson duplázhatta volna meg a vendégek előnyét, de erőtlen lövése nem okozott gondot Schäfernek. Annál nagyobb a baj összességében, a sereghajtó helyzete elég kilátástalannak tetszik, nem csoda, hogy Lothar Matthäus után az új vezetőedző-jelölt, Peter Neururer is meggondolta magát. "Azt hiszem, én sem tudnék segíteni ezen a csapaton" – szólt a "frankok" bénázását látva Neururer. Még a végén Nürnbergben az ideiglenesen megbízott trénert, Dieter Lieberwirth pályaedzőt nevezik ki vezetőedzőnek.

A nap másik találkozója, a Mönchengladbach–Hamburg meccs gól nélküli döntetlennel ért véget, amiből a Bayern München profitált legtöbbet, a bajorok – a forduló előtti állapotokhoz képest – két ponttal megtoldották előnyüket a HSV-vel szemben. A Hamburg mindazonáltal örülhetett vasárnap, mert a zöld-fehér-feketék simán megnyerhették volna a mérkőzést. Elég csak megemlítenünk Eugen Polanski kapufáját, Oliver Neuville centikkel mellészálló szabadrúgását, vagy a hamburgi csapatkapitány, Daniel van Buyten "öngólba tartó" fejesét.

Bundesliga 1. 12. forduló, vasárnapi mérkőzések
Nürnberg–VfB Stuttgart 0–1(Tiffert 10.)
Mönchengladbach–Hamburg 0–0

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bundesligát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

46-szoros magyar válogatott irányítóval készül az élvonalra a Budai Farkasok – hivatalos

Kézilabda
11 perce

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
17 perce

Liga 2: rangadót vesztett a Csíkszereda, még várnia kell a feljutásra

Minden más foci
23 perce

Felemelte az ETO-t a felvidéki sikeredző – interjú Borbély Balázzsal

Képes Sport
1 órája

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Az olasz kapitány szerint az eltiltott Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson

Tenisz
1 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
1 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik