Tovább tart a Cor-korszak

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.10.25. 01:52
Címkék
Továbbra is megállíthatatlan a Corinthians, a listavezető ezúttal a Paranát intézte el hazai pályán, igaz, csak minimális különbséggel. Amióta Antonio Lopes átvette a paulisták szakmai irányítását a Cor nem ismeri a vereség keserű ízét, hat győzelem mellett mindössze két döntetlen szerepel a szezon elején dollármilliókért megerősített csapat eredménylajstromán.

A Sao Paulo a brazil sajtó szerint a "szerencsétlenkedések találkozóján" kikapott a Santostól. A címvédő egyik gólja azután született, hogy Rogério Ceni, a Sao Paulo kapusa előrement elvégezni egy szabarúgást, a sorfalról kipattanó labdával a vendégek megiramodtak, és az akció végén az üres kapuba találtak. "Hosszú karrierje során ez volt az első alkalom, hogy így kapott gólt. A statisztika és a józan ész tehát továbbra is azt diktálja, hogy ne mondjunk le Rogério szabadrúgásairól" – állt ki kapusa mellett Paulo Autuori, a Sao Paulo edzője.

Ismét betalált a liga doyenje, a 39 esztendős Romário, oroszlánrészt vállalva csapata, a Vasco győzelméből az ősi rivális Flamengo felett. "Kilencven százalék, hogy jövőre is folytatom a játékot. Ha nem történik semmi váratlan, márpedig biztos vagyok benne, hogy nem történik, ott leszek a carioca bajnokságban" – mondta fülig érő szájjal az ebben a bajnoki idényben már 15 gólnál járó csatár.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - 33. forduló
Corinthians–Paraná 1–0 (Tévez 13.)
Sao Paulo–Santos 1–2 (Amoroso 70., ill. Renan 50. – öngól, Geílson 61.)
Vasco–Flamengo 2–1 (Wagner Diniz 5., Romário 36., ill. César Ramirez 66.)
Sao Caetano–Fluminense 2–2 (Somália 16., 28., ill. Marcao 29., Arouca 74.)
Brasilense–Goiás 1–2 (Dill 77., ill. Souza 46., Júlio Santos 71.)
Fortaleza–Palmeiras 1–1 (Rinaldo 76., ill. Juninho 40.)
Atlético PR–Atlético MG 2–0 (Evandro 25., Alan Bahia 27.)
Juventude–Internacional 2–1 (Zé Carlos 83., Enílton 95. – 11-esből, ill. Rafael Sóbis 23.)
Figueirense–Ponte Preta 4–0 (Alexandre 21., Alessandro 53., 76., Bilú 62.)
Cruzeiro–Paysandu 4–3 (Alecsandro 24., 76., Diego 60., Daniel 85., ill. Rafael Moura 9., 23., 88. – a harmadikat 11-esből)
Botafogo–Coritiba 2–0 (Caio 20., Alex Alves 86.)

Az élcsoport: 1. Corinthians 66 pont (32 mérk.), 2. Goiás 60, 3. Internacional 56 (32)
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
5 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
15 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
28 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
42 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik