Parádézó fehérváriak

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2005.10.24. 01:47
Címkék

Mario Bozsics: nagy labdabûvész
Mario Bozsics: nagy labdabûvész
Mario Bozsics: nagy labdabûvész
A Kaposvár negyven percig jól védekezett, de ez ezen a szinten kevés… Az FC Fehérvár kilenc mérkőzéséből csupán egyszer szenvedett vereséget, remek 17– 3-as gólkülönbsége pedig mind erősebb csapatról árulkodik.

Mestermérleg
Csertői Aurél, az FC Fehérvár vezetőedzője: - A szervezetten védekező Kaposvár védelmét időben sikerült feltörni, jobban játszottunk, és véleményem szerint teljesen megérdemelten győztünk.
Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője: - A legrosszabb pillanatban kaptuk a gólt, akkor, amikor kijöttünk a szorításból. A Fehérvár azt játszotta, amit legjobban tud: mélységből remekül kontrázott.

A játékvezető értékelése
Fábián Mihály (7): több szabálytalanságot nem torolt meg, pedig azokért járt volna a sárga lap. Feltűnő volt az is, hogy a szabadrúgásokat rendre engedte kedvezőbb pozícióból elvégezni, néhány alkalommal asszisztensét, Ortó Gyulát felülbírálhatta volna.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
1 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
1 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
1 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
2 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
2 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik