Köln: kiütés hazai pályán

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2005.10.17. 01:12
Címkék
Nyílt sisakos mérkőzést vívott egymással vasárnap délután a Köln és a Hannover. Az első félidőben csak helyzeteket lehetett feljegyezni, a szünet után viszont már gólokat is szép számmal.
A negyedik percben egy hazai szögletrúgás utáni kavarodást követően a holland Anthony Lurling találta telibe a lécet, pillanatokkal később pedig ismét a hannoveri kapu forgott veszélyben, midőn Robert Enke mentett bravúrral – egyik védője kissé félresikerült fejesét követően. A túloldalon Ricardo Sousa jobbról betekert labdája okozott riadalmat Stefan Wessels kapuja előtt, ám Thomas Brdaric és Per Mertesacker is lemaradt róla. A 33. percben Dariusz Zuraw az addigi legnagyobb vendéghelyzetet hagyta ki, kevéssel a bal kapufa mellé fejelve.

A fordulást követően Uwe Rapolder egy középpályás, Sebastian Schindzielorz helyett pályára küldte a Rajna-mentiek szeme fényét, a kisebb húzódása miatt nem kezdő Lukas Podolskit, akivel rögvest felpörögtek a "kecskések". Noha az ifjú csatár nem tudta kapuba pofozni Peter Madsen labdáját, ott volt Albert Streit, aki igen. Zsebben a három pont! – talán ez a gondolat járt már a Rhein-Energie Stadion lelátóin helyet foglalók többségének a fejében, de Podolski becserélése önmagában nem hozta meg a sikert. Ehhez hátul jobban kellett volna összpontosítaniuk a kölnieknek, akik ráadásul túl hamar könyvelték el a győzelmet. A Hannover hat perc alatt megfordította az eredményt, s végül 4–1-re nyert.

A játéknap másik találkozóján is vendégsiker született – 1–0-s duisburgi győzelmével a Frankfurt elmozdult a táblázat utolsó helyéről.

Bundesliga 1. - 9. forduló
1. FC Köln–Hannover 1–4 (Streit 47., ill. Stajner 48., Brdaric 53., 70., Ricardo Sousa 56. – 11-esből)
Duisburg–Eintracht Frankfurt 0–1 (A. Meier 27.)

Az élcsoport: 1. Werder Bremen 22 pont (27–12), 2. Bayern München 22 (18–6), 3. Hamburg 20, …11. Hannover 10, …13. 1. FC Köln 9, …16. Eintracht Frankfurt 7, …17. Duisburg 6
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
3 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
4 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
4 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
4 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
5 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
5 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik