Errefelé a mottó: csak nyugi!

- Hallom, érdekes a csapat hazai pályája.
- Manisa kicsiny település, s noha az edzőközpont, a klub bázisa itt épült, a meccseinket a közeli Izmirben, az Atatürk-stadionban játsszuk, bár a hírek szerint a következő fordulóra befejeződik az arénánk felújítása, úgyhogy nem kell sokat várni arra, hogy valóban hazai környezetben futballozhassunk - számolt be a két éven belül nagy dobásra készülő klub albérletéről Böőr Zoltán, az élvonalban újonc gárda 19-szeres magyar válogatott középpályása.
- Mi zamatosabb: a török étel vagy a török nyelv?
- A helyi konyhát részben még Magyarországról ismertem, a török nyelvvel viszont egyelőre csak méregetjük egymást, igaz, szótár nélkül ki nem teszem a lábam a házból. Szeretném minél gyorsabban megértetni magam. Jelenleg, persze, az angol nyelv elsőbbséget élvez, noha a csapattársaktól kezdve a fűszeresig mindenki nagyra értékeli a tanulási szándékomat. Egyébként a törökök barátságos, mosolygós emberek, sajnos azt kell hogy mondjam, a magyar közeg nyomokban sem emlékeztet az ittenire. Errefelé az a mottó: nyugi. És ahogy eddig érzékeltem, az élet minden területén ez a mentalitás érvényesül. A stressz kvázi ismeretlen fogalom.

Ahol valóban imádják a labdarúgókat

- Gólt rúgtam. Törökül? Merthogy második fellépésén, a Galatasaray elleni bajnokin megszerezte első törökországi találatát.
- Van, aki mondja helyettem! Mindenesetre az isztambuliak elleni mérkőzés szenzációs volt, habár az összképet igencsak elcsúfítja, hogy négy egyre kikaptunk. Izmírben fogadtuk a listavezetőt, huszonötezer néző előtt, na, ebből nagyjából huszonhatezer szurkolt a Galatának. Törökországban minden fanatikus választ magának egy klubot a négy nagy, a Galata, a Besiktas, a Fenerbahce és a Trabzonspor közül, amelyért majd' megőrül, és mellette szorít a helyileg "illetékes" gárdának is. Persze a Galata mindenekfelett áll. A stadionban a kezdés előtt volt időm nézelődni, a kerítés tele volt aggatva Galata-zászlókkal, sálakkal. Hát, ennyit a hazai pályáról…
- Még ezt a kissé bizarr történetet is lelkesen tálalja, mintha hozzáértőként Gül Baba rózsakertjébe nyert volna bebocsátást.
- Az első perctől fogva otthon érzem magam Törökországban. Világéletemben arra vágytam, hogy a munkát illetően ne kelljen másra koncentrálnom, csak a futballra. Itt megkaptam ennek a lehetőségét. Talán ezért sincs honvágyam. No és a menyasszonyom miatt sincs, a magányos napoknak vége szakadt. Örömmel megyek edzésre, teszem a dolgom, s ami engem is meglepett, talán lelkesebben is, mint otthon, a Lokiban, pedig az a klub számomra szent. Ha az ország egészét veszem, itt valóban kézzelfogható a labdarúgókat övező szeretet. Az emberek büszkék ránk, rajtunk keresztül pedig a városukra.

A nyugalmas életet meg kell szokni

- Lothar Matthäus szövetségi kapitány nem egy tréner ellen intézett verbális támadást, mondván: a delikvens nem ugyanazon a poszton futballozik, mint a válogatottban.
- Velem támadó középpályásként számol az edzőnk. A balszélre, olykor kissé beljebb kerülök, attól függően, hogy hány csatárral játszunk, vagy hogy közvetlenül a támadó mögött egy, netán két szervezőre van-e szükségünk. Nekem az esetek többségében középre kell törnöm, valahogy úgy, ahogy a Galata elleni fellépésen is tettem. A legutóbbi fordulóban, az Erciyesspor vendégjátékán, nulla nullás állásnál is megvolt a helyzetem, de sajnos csak kapufáig jutottam. Ki tudja, mi lett volna, ha szerencsésebb vagyok…
- Ez esetben nem nulla kettő a végeredmény. Sokáig bosszankodtak?
- Csak én. Az imént említett lazább stílus felvétele nem megy egyik napról a másikra! A múlton egy percig sem rágódni - ezt is meg kell tanulni.
- Akárcsak az ön csapatának a nevét.
- A Manisa kicsi, ám anyagilag biztos lábakon álló klub, lehetőségeit tekintve mindazonáltal egyetlen magyar egylet sem veheti fel vele a versenyt. A cél egyelőre a biztos bentmaradás, ám két év múlva ki kell harcolnunk a nemzetközi kupaindulást.

A súlyos sérülés csak rossz emlék

- Sokan úgy vélik - többek között a kapitánynak is volt ilyen kijelentése -, hogy a képességei "alá" választott a törökökkel…
- Úgy érzem, Magyarországon nem tudtam volna megújulni, azaz a váltásban biztos voltam. A magyar ember nem a realitásérzékéről híres, vagy túl pesszimista, vagy alap nélkül optimista. Hogyne, szeretnék a Real Madridban játszani, de az a helyzet, hogy a spanyolok nem kerestek meg. Tegyük tisztába ezt a dolgot! Négy éve szeretnék légióskodni, ami különböző okokból csak mostanra valósult meg. Többek között azért is, mert másfél évig sérült voltam. A Manisát mindez nem érdekelte, a törökök figyeltek, folyamatosan érdeklődtek, Magyarországra jöttek megnézni, és végül ajánlatot tettek. Nem hitegettek, hogy majd így, majd úgy… Becsületesek voltak - és korrektek. Meggyőződésem, ha megszolgálom, innen jóval több lehetőségem lesz a továbblépésre, mint otthonról. Egyébként pedig az életem most éppen olyan, mint amilyennek elképzeltem. ----