Különösen fájó bokasérülések

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.10.05. 03:13
Címkék
Győr-Diósgyőr. Ilyen sem volt még a honi női profi bajnokságban, szerda este hat órától viszont ebben a párosításban játszanak bajnoki mérkőzést az Egyetemi Csarnokban. Esélyesebb az előző bajnokság bronzérmese, sokkal esélyesebb, ezzel együtt hazai pályán megszorongathatja a piros-fehéreket a Rába Quelle-Foton-Veritas elnevezésű együttes, ha olyan elszántsággal kosárlabdázik, mint az első játéknapon - és főleg, ha megint több mint 2000 néző támogatja a lelátóról.
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
A DKSK válogatott bedobójának, Fodornak most kezdôdik az idény
"Bizonyára tudja, hogy van két sérültünk, mind a ketten részleges bokaszalag-szakadással: Takács Diána és Antolovics Adél. Utóbbi kiesése különösen fájó, mert ő volt a második számú centerem, és mögötte nagy az űr, úgyhogy most válságos helyzetbe kerültünk - panaszkodott Magyar András, a hazaiak edzője. - A megoldás az, hogy amit tanultunk ebben az ötven-ötvenöt napban, amit együtt töltöttünk, azt még jobban alkalmazzuk a kitűnő ellenféllel szemben. Azaz megpróbáljuk a saját stratégiánkat alkalmazni a Diósgyőr ellen, de nekünk az az elsődleges célunk, hogy ez a stratégia azok ellen a csapatok ellen érvényesüljön, amelyekkel partiban akarunk lenni a bajnokságban: a BEAC-ra, a Kanizsára, a Szekszárdra és a Szolnokra gondolok."

A miskolciak ellenben lendületből igyekeznek venni az akadályt, de ez nem meglepő annak fényében, hogy a nyitó forduló előtt egy nappal is még mérkőzést játszottak. Most érünk a felkészülés végére. Mindenféleképpen győzni szeretnénk, hogy milyen teljesítménnyel, azt nagyban befolyásolja, hogy az elmúlt hetek-hónapok fáradalmait mennyire tudják kipihenni a lányok. Reméljük, ellenünk is szépszámú közönség gyűlik össze, hiszen fantasztikus érzés ennyi szurkoló előtt kosárlabdázni, még ha vélhetően nem is bennünket biztatnak majd" - így Tapodi Péter, a DKSK szakvezetője, és szavaiból kiderül, hogy azért ő is felkapta a fejét a győriek vasárnapi nézőszámára.

Érdekesség, hogy a felkészülés során, szeptember 23-án már összemérte erejét a két klub: akkor, a Sió-kupa csoportküzdelmei során, tehát semleges helyen 88-42-re nyert a mostani vendég. Hogy mennyire lehet ebből az eredményből most kiindulni? Igazából semennyire nem vesszük alapnak, annyiból jó, hogy már játszottunk, hogy ismerjük az ellenfelet" - mondta erre a miskolciak mestere, aki örömmel újságolta, hogy korábbi két hiányzója közül az egyik, Fodor Csilla már játékra kész. A bedobó azért hagyta ki az első fordulót, mert gyulladás volt a szervezetében, de már felépült, és jó úton halad efelé Keller Annamária is, aki térdműtéte után lábadozik.
Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
9 perce

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
12 perce

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
1 órája

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
1 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik