Újpest: halmozottan előnyös helyzetben

KÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS MIKLÓSKÁLDOR ANDRÁS, SZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.09.28. 04:10
Címkék
A lilák komolyan gondolják, efelől semmi kétség& Mármint azt, hogy véget vetnek az évek óta tartó székesfehérvári és dunaújvárosi hegemóniának, és igenis beférkőznek közéjük, vagy uram bocsá', eléjük. Persze az elgondolás önmagában kevés, tenni is kellett ezért, s ők bizony tettek: a saját nevelésű, ám egyelőre még sebezhető fiatalokat megerősítették két hazai sztárral, Ladányival és Horváthtal, no meg néhány pokolian erős légióssal. Ennyi elég is lenne?
Fôszereplôk ölelkezése: a kétgólos Gallo (balra), valamint a meccset eldöntô Horváth András ünnepel
Fôszereplôk ölelkezése: a kétgólos Gallo (balra), valamint a meccset eldöntô Horváth András ünnepel
Meggyesi Bálint

Mondjuk még egységes csapattá kell gyúrni a fentebb említett hokisokat, de tulajdonképpen tényleg ennyi az egész.
Szóval két, az idénynek nagy reményekkel nekivágó csapat. Kell ennél több egy jó kis rangadóhoz? Aligha.
Arról nem is beszélve, hogy a jégen látottak alátámasztották, hogy az újpestieknek igenis van esélyük az áttörésre. Még akkor is, ha a védekezésük itt-ott döcögött, támadásban pedig egyelőre Ladányi és az Ondov vezérelte légiósok viszik a prímet. Elsősorban nekik köszönhették a vendégek, hogy már az 5. percben 2-0-ra vezettek (érett a szenzáció!), és a még bizonytalan védekezésüket okolhatták azért, hogy a kilencedikben már 2-2 volt az állás. Aztán két harmad után 3-3, tehát ekkor még semmi sem dőlt el. Aztán minden, de ennek a hazaiak örültek a legkevésbé.

Ha pontozásos sportág lenne, egyértelműen Alba-sikert hirdettek volna a játékvezetők, de mivel a hokit gólra játsszák, az utolsó harmadban emberelőnyös gólt szerző (Horváth András lőtte a lilák első nem légiós találatát ebben az idényben) lilák végül nyertek, így két nehéz Interliga-meccs után máris öt ponttal állnak.
Álomszerű kezdés.
Kell ennél több bizonyság arra, hogy igenis komolyan gondolják…?

Szavazás

Magyar csapat nyeri a 2005-06-s Interligát?

Írja be az itt látható számot!

---- M ---- A
Legfrissebb hírek

Nem őrizte meg előnyét a Cagliari, pontosztozkodás az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2 perce

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
20 perce

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
30 perce

Női kézilabda BL: Krim Ljubljana–Ferencváros

Kézilabda
43 perce

Meghalt számos futballklub megmentője, Milan Mandarics

Angol labdarúgás
56 perce

F1, Szingapúri Nagydíj, verseny

F1
56 perce

Női kézilabda: simán jutott be az Európa-liga csoportkörébe a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
58 perce

NB II: hátrányban a Kecskemét, ismét vesztésre áll a Budafok – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik